MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1980

1980-09-24 PB_119 - 1980_PB 119/6

5 A 4. oldal 3 bekezdés; A növénytermesztéssel kapcsolatos hozamok, kedvezőtlen időjárás, növekvő belviz, szervezeti hiányosságok, ez a megállapitás igaz, de ki kell egésziteni: a vezetésben rej­lő hiányosságokat is fel kell tárni. Ott, ahol javulás volt a vezetésben, irányitásban, konkrét intézkedések történtek ott ja­vulás volt a terméshozamok, arányok tekintetében is. Kalászosok tekintetében jelentős eredményeket értek el. Pedig, ahol kedve­zőtlen helyzet is volt, de a vezetésben irányitásban javulás állt be, ott a szóródások kevésbé jelentkeztek. A békéscsabai Május 1. TSz.-ben három évvel ezelőtt jelentős alap- és mérleg­hiány állt be, a hozamok tekintetében nagy volt a szóródás. Eb­ben azonban közrejátszott a vezetés, irányitás. A jelentést akalmasnak tartom, a pontositások elvégzése után a Titkárság elé javaslom. Az itt elhangzott javaslatok bedol­gozásával együtt javaslom, ill, ajánlom a pártbizottságnak el­fogadásra . DOMOKOS JÁNOS elvtárs: Az előterjesztett irásos anyaghoz kapcso­lód vaTT; ét vonatkozásban kivánok szólni: - A gazdálkodás minden­kori és jelenlegi követelményeihez való alkalmazkodás. - A mező­gazdasági nagyüzemek eszközelllátottsága. Az előterjesztett irásos anyag a "További feladatok" cirtü anyag­részben rögziti, hogy a "munkában igazodjunk a gazdálkodás mai kö­vetelményeihez." E követelmény megvalósításánál; különösen napja­inkban és a jövőt illetően nagy jelentősége van. Véleményem sze­rint az utóbbi években, de különösen ez évben, a megváltozott gaz­dálkodási körülményekhez az anyagi-t emelési ágazatok vállalatai és szövetkezetei közül a mezőgazdasági nagyüzemek és az élelmi­szeripari válalatok alkalmazkodtak a legjobban. Ezt bizonyitják az ez évi gazdálkodási eredményeik; a közgazdasági szabályozás figyelembe vétele, az uj termelői árak hatásának számításba vé­tele, a népgazdaság egyensúlyi helyzetét javitó export növelése. A mezőgazdasági nagyüzemek eszközellátottsága 1976-1979-ben to­vább javult. A lekötött eszközök értéke négy év alatt 3.6 milli­árd forinttal nőtt, és 1979. év végén IS.9 milliárd forint volt. Az eszközellátottságban egyrészt ellentmondásos a helyzet, más­részt a megnövekedett eszközállománnyal való jobb gazdálkodás egyre sürgetőbb feladat. Az ellentmondás abban van, hogy miköz­ben az állóeszköz-állomány, a gépek jelentős aránya nullára le­irt, ami jelzi a műszaki elhasználódást is. Például a traktor­állomány nullára leirt aránya darabszám alapján az állami gazda­ságokban 1979. december 3l-én 35 %, a mezőgazdasági termelőszö­vetkezetekben 33 %,

Next

/
Oldalképek
Tartalom