MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1980
1980-09-24 PB_119 - 1980_PB 119/4
3 Elsősorban a kialakult termelési szerkezet formálásában. A termelés további szakosodásában. Az ésszerű munkamegosztásban. A gazdaságszervező és elemző munkában. És a kezdeményezőbb tevékenységben is. /szeretnék ezek közül egy gondolatot kiemelni./ Az előterjesztés 7. oldal második bekezdésében arról szól, hogy a jól gazdálkodó mezőgazdasági üzemek körében a továbbfejlesztés feltételei adottak. Fő feladatként többek között a belső tartalékok feltárását jelöli meg, a szakositás és koncentráció előnyeinek kihasználását. Jó feltételek kínálkoznak ehhez az orosházi járásban. 1973. végén 1979. év elején VB-ságunk, majd a Pártbizottságunk megismerve azt a tervezetet, amelyet a Dél-Békés megyei mezőgazdasági üzemek gazdasági együttműködésének politikai programját tartalmazta, A Pártbizottságunk hasonlóan az orosházi város, a mezőkovácsházai Járási Pártbizottságok, elfogadták az együttmüködés politikai programját és az együttműködés létrehozása mellett foglaltak állást. Miért fogadta el Pártbizottságunk az együttműködés politikai programját? - A Dél-Békés megyei tájban rejlő lehetőségek jobb érvényesítése miatt. - A népgazdasági igényeknek megfelelő szakosodás ésszerű továbbfejlesztése érdekében /gabona, hus/. - A pénzeszközök eddigi szétforgácsolódásának megszüntetése, ésszerű felhasználása miatt. - A központosított termelésszervezés, a hatékonyság, termelékenység fokozása miatt. - A munkaerő gyors csökkenésének ellensúlyozásának biztositása miatt. /Tervszerűség a munkaerőgazdálkodásban, gépi, technika alkalmazása, eszközkihasználás fokozása, korszerű termelési eljárások gyors elterjesztése, stb./ Lehetne még az indokokat sorolni, pl. azt, hogy mezőgazdasági üzemeinkben jók az adottságaink és lehetőségeink ahhoz, hogy a termelésük tovább növekedjen. Az előterjesztés reálisan mérte fel a feladatokat, amikor orosházi térséget emliti: ugyanis e tájegységhez tartozó mezőgazdasági üzemek jó talajadottságokkal rendelkeznek, és a hatékonyság növelhető az együttműködésben lévő lehetőségekkel. A térség pártszervei, - gazdaság vezetői ismerik az együttmüködés politikai programját és egyetértenek az abban foglaltakkal. Javaslom a Pártbizottságnak éljünk a kinálkozó lehetőségekkel, fogadjuk el az előterjesztés javaslatát, a mezőgazdasági termelés továbbfejlesztése érdekében. BREZDAN JÁNOS elvtárs: Az irásos anyag áttanulmányozása és a szóbeli kiegészitő meghallgatása után a magam részéről egyetértek az előterjesztéssel, a pártbizottságnak elfogadásra ajánlom. Néhány gondolatot szeretnék elmondani a gyulai húskombinát fejlődéséről. A gyulai Húskombinát tervezése, előkészitése 4 évig tartott. Ez aránylag hosszú idő volt, de kifogástalan tervet készitettek. Bebizonyosodott, hogy az ÉFTEK minden igényt kielégitő szolgálatot teljesített. Ennek ellenére több fejlesztési hibára mutattak rá. Beüzemelési tapasztalatok: - beruházás, szervezési tevékenység, beüzemelés előkészitése. A próbaüzemelés indokolt volt, mivel tervezési, kivitelezési hibák, váratlan meghibásodások előfordulhatnak. Fluktuáció, betanítási munka állandósult. A beüzemelés során előfordult hibák miatt 1979-ben gondok, voltak. Azonban 1980-ban a termelési befutás, termelékenység növekedéséből ez realizálódott.