MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1979
1979-04-06 PB_110 - 1979_PB 110/71
- 3 kedósre késztették valamennyi állani, társadalmi ós gazdasági szervet. Ennek svagyunk tanúi a felnőttoktatás terülotón. Dolentőo fejlődés a szakmunkások szakközépiskolája területén, amely igen kedvelt a megyében. Dó kezdeményezés óo több helyen eltorjedt az üzembe kihelyezett osztályok szervezése, ahol jelentős összegű üzemi hozzájárulással is segitik a felnőttoktatást. Javitani kell az általános iskolában tanulók arányát , mert az utóbbi években ez csökkenő tendenciát mutat. Szükséges ez azért is, mert szakmai képzésben is azok tudnak rÓ3Zt venni, okik az alapműveltséget megszerezték. Az általános iskolát el nem végzettek nagyobb arányban azokban a rétegekben találhatók, ahol a tanulás presztizse móg nem jelentkezik kellő súllyal. Ide tartoznak a hagyományos paraszti munkát végzők, az iparban az alkalmi munkások, ingázók, tartósan vidéken dolgozók, valamint a cigány dolgozók. Ezek körében jovitani koll a ÜLvilágositó munkát. örvendetes, hogy a politikai műveltség iránti órdoklődés jolontőoon nőtt . Mind a belpolitikai, mind a nemzetközi élet alakulása megnövelte a politikai kulturáltság fontosságát a dolgozók körében. Belpolitikai vonatkozásbon - különösen a szocialista demokratizmus kiterjesztése következtében - egyro több és több ember kerül naprólnapra olyan holyzotbe, hogy politikai kultúráját, felkészültségét a különböző fórumokon a gyakorlatban is hasznositoni tudja. Egyre orőtoljosebben bontakozik ki a munkahelyokon a dolgozók művelődésével való törődés. Ez is bizonyitja a pozitiv szemléletváltozást ós az ezzel párosuló helyes gyakorlatot. Különösen a nagyobb ipari üzemekben jelentős az előrelépés ós válik ez a tevékenység egyre tudatosabbá óo tervozerütté. A vállalati közművelődési bizottságok, a közművelődési fololősök rendszerének kialakulásával a munkahelyi művelődés szervezése, összefogása sokkal hatékonyabbá válik. A közművelődési intézmónyok - ahol a feltótelek jobbok - tartalmas.