MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1979

1979-10-03 PB_113 - 1979_PB 113/55

- 14 ­4. Az értelmiség kisebb csoportját képezik a közgazdászok ,akik jelentős része fizikai szülők gyermeke. Érzik a társadalmi gazdasági élet területén betöltött szerepük fontosságát, azt, hogy hivatásuk gyakorlásában a magas szintű szakmai tudásnak és tapasztalatnak politikai elkötelezettséggel kell párosulnia. Létszámuk közel 300 fő / 10.sz. melléklet: A közgazdászok létszámmegoszlása/. Ugy érzik, hogy a szakmájuk elismerése nem megfelelő, ezen a vezetők szemléletváltozcatása segíthetne, és igy növeked­hetne azoknak a száma, akik tanulmányaik befejezése után visszajönnének a megyébe ás tartósan itt maradnának. Ezt a véleményt az esetenkénti gyakorlat váltja ki azokból a közgazdászokból, akik nem a végzettségüknek megfelelő mun kakörben dolgoznak, A szakmai továbbképzésükben igen'jelentős szerepet kap az önképzés, amelynek szintjét erősen csökkenti a kényelmes­ség fékező ereje. 5. Az értelmiség másik - a termelő szférához közvetett úton kapcsolódók - csoportja az egés zségügy területén dolgozók, akik feladataikat sokszor nehéz körülmények között, nagy hivatástudattal végzik. Létszámuk megközeliti az ezret. Más értelmiségi csoportokhoz viszonyítva közöttük kevesebb a munkás és a pöraszt családból származó. Többségük cselekvően elfogadja a párt politikáját, ugyan­akkor világnézetük heterogén képet mutat. G w akron küzde­nek téves nézetekkel, előfordul körükben a történelmi tisz­tánlátás hiánya. Nehezen teremtenek kapcsolatot a más szak­mában dolgozó értelmiségiekkel, sőt a csoporton belül az orvos - gyógyszerész kapcsolat nagyon sok kívánnivalót hagy maga után. * A párt és a munkásosztály vezető szerepét elismerik, a szö­vetségi politikát és a nemzeti egységet jónak tartják, de I jiSTJU

Next

/
Oldalképek
Tartalom