MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1979
1979-07-16 PB_112 - 1979_PB 112/13
-2tés fejlesztése. Elhatározták, hogy ezen a téren hasznosítják a többi szocialista ország - köztük hazánk - tapasztalatait is. Az ideológiai és propagandamunkával kapcsolatban az SzKP Központi Bizottságának legutóbbi határozatára utalva - Brezsnyev elvtárs hangsúlyozta, hogy az igazság a legfontosabb fegyver, ezért nemcsak a sikerekről, de a nehézségekről is beszélni kell. Mind mondotta: ez jó orvosság az önteltség ellen és kiváló eszköz a tömegek mozgósítására. A tárgyalásokon a szovjet küldöttség nagy elismeréssel méltatta kétoldalú kapcsolataink fejlődését. A márciusi legfelsőbb szintű találkozó, majd a miniszterelnöki tárgyalások jó megállapodásokat eredményeztek. Szovjet partnereink is ugy itélik meg, hogy adottak a lehetőségek a kapcsolatok bővítésére és az együttműködés fejlesztésére. Kádár dános elvtárs a tárgyalásokon tájékoztatást a* , — • " " dott belső helyzetünk főbb vonásairól, s jelezte, hogy a Központi Bizottság a soron következő ülésén foglalkozik a XII. kongresszus előkészítésének kérdéseivel. A magyar-szovjet kapcsolatok értékelésében csatlakozott Brezsnyev elvtárs véleményéhez, hangsúlyozva, hogy testvéri együttműködésünk az internacionalizmus elvei alapján fejlődik, s a magunk részéről a jövőben is mindent megteszünk a magyar-szovjet barátság erősítéséért . A nemzetközi helyze tről szólva Brezsnyev elvtárs kiemel te a SALT-II. megállapodás jelentőségét, azt a béke védelme szempontjából jó és szükséges eszköznek értékelte. A SALT-II. ratifikálása ellen az USA-ban kibontakozott kampányra utalva rámutatott, hogy a megállapodás az egyenlő biztonság elvén nyugszik, szigorúan kiegyensúlyozott, azt nem lehet sem kiegészíteni, sem pedig abból elvenni! Fontos a nemzetközi közvéleményben is tudatosítani, hogy a SALT-II. csak formailag kétoldalú egyezmény, gyakorlatilag kihat az egész világ hely-