MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1979

1979-04-27 PB_111 - 1979_PB 111/41

- 4 ­II, A lakásfejlesztés hosszutávu koncepciója Békés megyében /1976-1990/ 1,/ Általános irányelvek A társadalmi-gazdasági fejlődés és a terület telepü­léseinek struktúrája között szoros összefüggés és köl­csönhatásból eredően a népesség területi mozgását nem­csak a munkahelyek helyes térbeli elosztása utján, ha­nem a települések fejlesztésével, elsősorban lakásépí­téssel kell befolyásolni a jövőben, A területfejlesztés irányelvei alapján az állami la­kásépítést a városokba és a városiasodé településekre kell koncentrálni, A magánlakásépités terén előnyősebb feltételekkel indokolt elősegíteni ezen településekben a többszintes lakóházak építését is, mig a családi ház­építés lehetőségét főként a községekben kell biztosítani, " A megye hosszutávu lakásfejlesztési koncepciójának a­lapvető stratégiája a mennyiségi lakáshiány 1990-ig tör­ténő megszüntetése ugy, hogy az egyes településkategóri­ák között ellátottságbeli különbségek és aránytalanságok fokozatosan, a településkategórián belül pedig folyama­tosan kiegyenlítődjenek, A fentiek megvalósítása érdekében az V, ötéves tervi fejlesztés a lakásépítést, és ezen belül a többszintes é­pitési formákat a kiemelt szerepkörű településekre, és fő­ként a városokra koncentrálta, 1981-től ezen települése­ken túlmenően törekedni kell arra, hogy Szeghalom , Me­zőkovácsháza, Gyoma-Endrőd településeket lakásellátottsá­guk fokozásával is tegyük alkalmassá ipari üzemek foga­dására, a népesség nagyobb arányú koncentrálására, 2./ A hosszutávu lakásfejlesztési koncepció kialakításában figyelembe vett demográfiai tényezők

Next

/
Oldalképek
Tartalom