MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1979
1979-04-27 PB_111 - 1979_PB 111/39
kast építettek többszintes lakóházakban, ennek több mint a felét az utóbbi öt év alatt* A megye építőiparának - ezen belül elsősorban a minisztériumi építőiparnak - a lakásépítési tevékenysége az utóbbi őt óv alatt nőtt jelentősen, mintegy kétszeresére; a lakások 36 %-át ópitette a szocialista építőipar. Ez az arány alacsonyabb az országosnál /52 %/, ami a családi házak nagyobb hányadával függ össze. A 15 év egészét figyelembe véve, a lakások 15 %-a épült állami erőforrásból - tanácsi bér, tanácsi értékesitésü, illetve szövetkezeti és egyéb állami lakásként. Az egyes tervidőszakokban az állami erőből épitett lakások száma közel azonos volt, arányuk viszont csökkenő tendenciát mutat. A negyedik ötéves tervidőszakban 1.330 célcsoportos lakás épitésére volt lehetőség a megyében, de ezt jó koordinációval, a lakásnagyság megfelelő differenciálásával, a tanácsok és a kivitelezők jó kapcsolatával, az országosnál alacsonyabb fajlagos költségekkel túlteljesítették. /Békés megyén kivül csak Nógrádban volt túlteljesítés, országosan mintegy 15 % volt a lemaradás./ A kapcsolódó létesítmények megvalósulása viszont a megyében is jelentősen elmaradt a tervezettől. 1961-1965 között alig 100 lakás épült társasházakban, a kővetkező öt év alatt több mint 1600, a negyedik ötéves tervidőszakban pedig már 3400, s ezzel a takarékpénztárak szerepe a lakásberuházásokban Békés megyében volt a legjelentősebb. A csaknem 32.000 magánerőből épült lakásnak mindössze egynegyedét létesítették állami kölcsőntámogatás nélkül. Ez az arány csökkenő, 1971-1975 között csak 14 % volt. A megye lakásállományának avultsága, valamint a jelentős kárt okozó áros belvizek miatt a megyében egyre magasabb a megszűnt lakások száma és aránya; 15 év alatt az uj lakások 43 %-a csak a megszűnéseket pótolta /országosan 22 %-a/.