MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1978
1978-12-14 PB_109 - 1978_PB 109/70
A közlekedés ée szíllitási ágazat tevékenyégét alapvetően jónak tartjuk* Egyre nagyobb teherszállítási feladatokkal ia jól megbirkóznak. Növekszik a személyszállítás feladata ia* Ide ia vonatkozik az, amit az ipar ée a mezőgazdaságra vonatkozóan elmondtunk* Tehát javiteni kell ebben az ágazatban ia a munka tervszerűségét, a munka minősegét, hogy minél kevesebb gondot okozzanak a ezállittátoknak és az állampolgároknak* • TISZTELT PÁRTBIZOTTSÁG! KEDVES ELVTÁRSAK! Pártunk Központi Bizottságának december 6-x határozatai, valamennyiünk előtt ismertek. Egyrészt a megjelent közlemény alapján, máeróezt Frank Ferenc elvtárs részéről elmondott eokirányu tájékoztatás* Ugy érezzük, hogy az 1979-évre vonatkozó megyei előirányzatok összhangban vannak a Központi Bizottság határozataival, tehát nem szükséges azokat ismételni* Figyelmünket tudatosan kell irányítani a legfontosabb kérdésekre: 1*/ A népgazdaság egyensúlyi helyzete romlott* A nemzetközi piaci helyzetünk nehezült* A beruházások a tervezett ütemet meghaladták* A tőkés adósságunk kritikus zónába került* A Központi Bizottság részéről a felismerés megtörtént, a felismerés alapján konkrét e helyzetből való kivezető utat megjelölte* 2./ Az előttünk álló legfontosabb feladatokí a*/ A népgazdaság egyensúlyi helyzetének helyreáll itása a legalapvetőbb tennivalónk* Ennek kell alárendelni gazdaságpolitikánkat* I£Lnt ahogy ezt egyértelműen ea felreérhete ti énül határozza meg a Központi Bizottság, ezt kell munkánk középpontjába állitani minden szinten ée minden szervben. .