MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1974
1974-04-02 PB_87 - 1974_PB 87/55
- 11 * gyobb ellenség. /Jogtalan előny, jogtalan haazon, hatalommal való visszaélés/. Egy biztos, hogy ezek mér nem ugy jelentkez-. nek, hogy ez x y hibája, hanem a "vezetés", a "vezetők" hibája. "Ha nem lép fel a párt ezek ellen, akkor a pártban van a hiba". - modjék. Ez a két vonatkozás, amely időszeiüvé teszi, jelentőségét fokozza, s ebből a szemppontból kell nézni a helyzetet és a végrehaj tást is. Javasolta, hogy a pá*tbizottság fogadja el az előteijesztést, valamint a szóbeli kiegészitést. Ehhez néhány megjegyzést fűzött a végrehajtás oldaléról. Az előteijesztés megfelelő intézkedéseket tartalmaz, olyan intézkedéseket hozott, mely alapján ezt a KB határozatot a vezető testületek ismerjék meg, egységesen értelmezzék és értelmeztessék, mely rendkivül lényeges dolog. Kérte, ne tekintsék rosszindulatú megjegyzésként; Elmondta, hogy észre sem veszik a rossz gyakorlatok meghonosodásét. A kiküldött irésos anyagban a hármas követelménynél ugy fogalmaz az anyag: "..., amely szakmai és politikai..." Nem tartja, ezt politikai hibának, de a beidegződött sorrendet emiitette meg. Nem tekinti hibának, mert mindkettő helyes és fontos, aisonban az 1962-es esztendőben meghonosodott felfogás, hogy először az állami, egyetemi, főiskolai végzettséget emiitik és utána a politikai végzettséget. Fel sem tűnik és igy kerül a pár tokmányba is, hogy a szakmai szempont van előtérben és nem a polütikai. Mint anomáliát emiitette meg. Nyilvánvaló a szakmai felkészültség kellett, jogos volt az annak megfelelő időben való előirása, a jövőben is szükséges, sőt ennek a szerepe nőtt, a gyors technikai változás mindent megmond. Példának a mezőgazdasági állapotot emiitette 10 évvel ezelőtt és most, amikor már klimatizált berendezések vannak. Nyilvánvaló, hogy a szakember, szakmunkás szerepe másképp merül fel, mint 10 évvel ezelőbb. Tehát a sazkmának megvan a szerepe, viszont éppen az eltelt esztendők bizonyitjék, a X. kongreszszus is kifejezte, megér ősitette, hogy nem lehet magabiztosnak lenni, ha nem a politikai irányvonalat vesszük alapul és nem eszerint végezzük a munkát. A mostani, novemberi KB határozattal a politikai hozzáértést, a politikai alkalmasságot helyezték előtérbe, s ez az uj az 1967-es határozattal szemben, tehát az elvet most állitotték "két lábra". Eddig a szakma volt a dominens, és ez háttérbe szoritésát jelentette a politikának. Itt egyetértett Varga elvtársnő által elmondottakkal, hogy az a vez^iSgiaki nincs politikailag meggyőződve, nem látja a célt, els^sa^jfcjömegektől \JEV«