MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1974
1974-04-02 PB_87 - 1974_PB 87/47
Elmondta továbbá, hogy a KB elmúlt évi novemberi határozata sok uj elemekkel gazdagította a káder- és személyzeti munkáról szóló határozatát. Ha egv mondatban kellene megfogalmazni, akkor azt kell mondani - szerinte -, hogy az élet minden területén növelni kell a vezetőkkel szemben támasztott politikai, szakmai vezetőkészségbeli követelményeket. Ezért az irányitó pártszerveknek elsősorban járási, községi bizottságoknak, de az alapszervezetenek is abból kell kiindulni, hogy növekvő feladataik megtervezéséhez és végrehajtáséhoz jól felkészült káderekre van szükség. Ebből következik, hogy lényegesen tervszerűbb és kiegyensúlyozottabb kádermunkát végezzenek, hogy a kádermunka jobban irányuljon a jelenlegi vezetők továbbképzésére, az ujabb emberek felkutatáséra és bevonására, nem utolsó sorban a követelmény növelésére a vezetőkkel szemben. A jövőre vonatkozó fontosabb feladataik között megemlítette, hogy. a határozat végrehajtásét nagy körültekintéssel kell megszervezni. Biztosítani kell, hogy a határozatot mindenki egységesen értelmezze és végrehajtásét a pártszerveik mindenütt folyamatosan segitsék és ellenőrizzék. Megkülönböztetett figyelmet kell forditaniuk a káderutánpótlásuk tudatos szervezett biztosításéra. Ezért indokoltnak tartják a jelenlegi hatásköri liaták, a beiskoláztatási tervek felülvizsgálását, és a növekvő igényekhez való hozzáigazításét. A KB határozatából egyértelműen következik a kédermunkában a kollektív és a személyi felelősség érzetének növelése. Elsősorben a munkások fizikai dolgozók ezen,belül a nők és a fiatalok neveléséért bátrabb előléptetésükért. Továbbá a, vezetői hármas követelmény-rendszerének a jövőben következetesebben kell érvényt szerezniük minden területen. Kiemelt feladatuknak kell,tekinteni a gazdaságvezetőik politikai képzettségének növelését. Megítélése szerint a megyei párt-végrehajtóbizottság jelen előterjesztése jól összegzi a megye eredményeit, melyek megegyeznek az ő tapasztalatukkal. Kritikus a jelentés. Reálisan tárja fel a kédermunka meglévő gyengeségeit is. Jó orientációt és sok segítséget ad számukra a helyi sajátos feladataik kimunkálásához. Ugy gondolja, hogy,a kádermunkéról szóló határozat végrehajtása nem kampányfeladat, az irányitó pártszerveknek hosszabb időszakon át kell folyamatosan dolgozniuk azért, hogy a határozatban megjelölt célok a gyakorlati életben megvalósuljanak. BÉKÉS MEGYEI v'ÉLTÁR