MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1972

1972-12-20 PB_79 - 1972_PB 79/6

- 5 ­A tsz-szövetségek felé feladatként javasolta tűzni, hogy a következő időben az üzem és munkaszervezés korszerűsítésére több javaslatot kell adni, elsősorban szakember-hiánnyal köszködő termelőszövetkeze­tekben* Megítélése szerint 1973-ban, s ezt követő időszakban a termelőszö­vetkezetekben csak a tárolás, szállitás céljait szolgáló épitkezések szükségesek. A feladatok mellett a községek speciális tennivalóira is utalt. Megemlítette a munkadijazási, munkaszervezési formákat, Csorváson a kukorica szállitás, tárolás problémáit, Tótkomlóson, Békéssámsonban a termelőszövetkezeti tagok közösből származó jöve­delmek munka szerinti elosztás javításával növelni kell az egy tag­ra jutó jövedelmet. Minden olyan községben, ahol az állattenyésztés céljára telep épült, kiemelt feladat ezen gazdaságok üzemeltetésének biztositása, az anyagi, személyi feltételek javitása. A feladatok teljesítésének alapfeltételeként emiitette a tsz*?ek bruttó jövedel­mének növekedését és annak 20-25 %-át beruházásokra forditsak és közművelődésre, közoktatási célkitűzésekre is fordítsanak anyagia­kat. Imlitette a közös- és háztáji gazdaságok jobb összehangolását. A betakarítási problémákról is szólt és fontos feladatnak tekintette a feldolgozó, felvásárló és a tsz-ek közötti kapcsolatok, együttműkö­dés erősítését. A kereskedelem terén fontosnak emiitette a helyi igé­nyek megfelelő kielégítését a széles választék biztosítását. A terme­lést jobb, szervezetebb munkával szükséges erősiteni. Elmondta, hogy a beruházási hatékonyságot a meglévő eszközök terme­lékenységének fokozására kell forditani. Ezzel párhuzamosan elejét kell venni a túlzott mértékű beruházásoknak. Egyetértett az előterjesztésben megfogalmazottakkal és annak célki­tűzései szerint irányítsák további munkájukat. Dr. Kovács Gábor elvtárs elmondotta, hogy a jelentés ós a kiegészí­tő megfelelő tájékoztatást adott arról, hogy milyen ugrásszerűen növekedett a termelés és milyen biztonságosan gazdálkodtunk. El­mondta, hogy véleménye szerint belpolitikai eredményeink, sikere­ink nagyok, irigyelik is tőlünk a nyugaton élők ezeket az eredmé­nyeket. Példának említet te, hogy 1972*-ben Magyarországon 10 milli ó tonna gabona termett, mely azt jelenti, hogy nem kell külföldről vásárolni, s ezt rendkívül nagy dolognak takintette. Az eredmények mellett megemlítette, hogy vannak fogyatékosságaink, üres-járata­ink Is. Példának emiitette a kukoricatermesztést ? hogy van olyan terület, ahol 20 éve elismert fajtát termelik. Véleménye szerint ezekben a kérdésekben is előrébb kell lépni. Kevésnek találja az ez irányú kezdeményezéseket, s kérte, hogy az állami gazdaságok, Tsz-szövetségek figyeljenek oda a különböző termelési rendszerek bevezetésére is. Problémát lát a cukorrépa-termesztésnél, igaz, emelkedés látszik a termésátlagban. Az időjárást is befolyásolási tényezőként emii­tette, azonban indult egy egészséges kezdeményezés a Mezőhegyesi Állami Gazdaságban, mellyel sokkal intenzivebben kellene foglal­kozni. A munkaszervezésről szólva elmondotta, hogy amikor Biszku elvtárs a megyében járt, felvetették, hogy a munkaszervezéssel, a munkafegyelemmel van probléma, s akkor azt mondta Biszku elvtárs, hogy "...csináljanak olyan termelési rendszert, hogy maga a rend­szer fegyelmezze az embereket". Véleménye szerint ilyen rendszert kellene bevezetni, mely termelési rendszerben minden embernek meg volna a feladata és természetesen a felelőssége is. Elmondta, hogy "rendkivül gazdagok vagyunk", mert helyenként már leálltak a szál­lító berendezések, és még látni csöves kukoricát a földeken. Ezt nem lehet megengedni. Iszákosság, erkölcstelenség ellen volt már pártfegyelmi inditva, de azért, hogy valaki 10 millió Ft. kárt Kísinált, ezért még nem volt felelősségre vonás, esetleg annyi, hogy a

Next

/
Oldalképek
Tartalom