MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1972

1972-06-30 PB_76 - 1972_PB 76/3

MM *~\ H­Mezőgazdasági üzemekre szoritkozva sorolta fel tapaszta­latait, ezen belül is 24 termelőszövetkezet vonatkozásá­ban. Elmondta, hogy a tanulság egész biztosan más mező­gazdasági üzemekre is vonatkoztatható, hiszen ezért volt fontos a határozat megjelenése, llégge elhanyagolt terü­leteket érint ez, akár az üzemszervezést, akar a munka­versenyt vesszük alapul. Többek között megállapították, hogy az 1966-tól 1971-ig terjedő időszakot vizsgálva a termelő eszközök álló- és forgóvagyon mennyisége jelentős mértékben növekedett. A halmozott termelési értéket vizsgálva megállapították, hogy a járási átlag 6.655.- Ft. volt, a szóródás; 10 • ezer forint fölötti értéket 4 termelőszövetkezet, tíz­ezer Ft. alatt és 6.600.- Ft, fölött ugyancsak 4 tsz. hozott. A többi pedig az átlagon alatt, és az átlagot ad­ta. Az egy fő dolgozó létszámra jutó halmozott termelési érték éves szinten 179«923»- Ft, - maximális eredmény. Ezt a Fü­zesgyarmati Yörös Csillag Tsz-ben érték el. A járási átlag 85 ezer Ft. körül mozog. Ezt az átlagot 8 tsz. haladta meg, 70-60 ezer Ft. alatt pedig 6 termelőszövetkezet volt. Elmondták, hogy az egy nap alatt létrehozott érték maximá­lisan 586.- Ft. volt. A minimális 300.- Ft. alatt van és ezt is 6 termelőszövetkezetnél tapasztalták. A legmegdöbbentőbb adat Biharugráról került bei 179.- Ft. Ha a fejlesztési alap szempontjából vizsgáljuk ezt a számot, akkor a 179.- Ft-ból mindössze 29.- Et. marad/anyagköltségre, fejlesztésre, be­ruházásra, stb./ ami hihatetlenül kevés. Tapasztaltak olyat is, hogy volt olyan termelőszövetkezet, amelyek jelentősen több költséget használtak fel adott idő­szakban, mint amennyi értéket létrehoztak. Csak az ezer Ft, fölöttieket emiitettei Vésztői Arany Kalász Tsz. az 5*645.­költséggel szemben 4.231- Ft. halmozott termelési értéket hozott létre, Az Icsegfalvi Egyetértés TSz. az 5*820.- Ft-os önköltséggel szemben 4.364,- Ft. értéket hozott létre. A Dé­vaványai Lenin TSZ. az 5.830.- Ft-os önköltséggel szemben 3.680.- Ft, halmozott termelési értéket állitott elő. /Az utóbbi tsz. elnöke igen önkritikusan lemondott./ Egyetértett Káplár elvtárs által elmondottakkal, valamint B a ukó elvtárssal is. Helyeselte a KB. határozatát, mely igen időszerű és lényeges feladatokat tűzött ki, es ezek­nek a feladatoknak a megvalósítása mirajtunk is múlik - mon­dotta. A felsorolt adatokra hivatkozva elmondta, hogy a szervezett­ség csupán a szervezés kérdése és, ha a vezetőknek ezen kér­dés vitatása nem esik jól, az is csupán azt bizonyitja, hogy ez egy elég gyenge pontunk. Ha olyan helyen merül fel a kér­dés, hogy ki szervezzen, ahol pl, van egy elnök, egy főköny­velő és egy főagronómus, ott nem lehet vitás a kérdés, de a tapasztalat azt mutatja, hogy az egyszerű dolgozók, a munká­sok és parasztok is megértik, ha ilyen témáról beszélnek ve­lük és bevonhatók a hatékonyabb termelés„be^-r:r^\

Next

/
Oldalképek
Tartalom