MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1972
1972-10-12 PB_77 - 1972_PB 77/12
-11korszerüsitését, de ugyanakkor néhány - megfontolt esetben nyilvánvalóan lesz hálózatfejlesztés is és vizsgálni kell a meglévő' lehetőségeket a megye sajátos viszonyaiban és a népgazdasági érdekeket szem előtt tartva realizálni. Végezetül ismételten kifejezésre juttatta, hogy az előterjesztés, a szóbeli kiegészités, valamint a vita reálisan tükrözte a jelenlegi helyzetet, s alapvetően jól fogalmazta meg azokat a határozatokat, amelyek a Központi Bizottság határozatából következnek. ENiEII ELVTÁRS nem kivánt a hozzászólások rendjében elhangzott problémákhoz szólni, csupán egy-két dolgot emlitett meg. Az előkészitő munka, valamint az elhangzott tapasztalatok alapján meggyőződéssel mondta, hogy értik, érzik mindannyian ennek a határozatnak a súlyát, fontosságát, s azt, hogy hosszú esztendőkben szabja meg a tennivalókat. A-feladat megvan, most már a végrehajtáshoz való hozzáállást, hozzákezdést, a "hogyan"-ra kell megta]álniuk, a feladatokat a gyakorlatba "átültetni" és ebből a szempontból alapvetően fontos, hogy pártbizottságcink, pártszerveink, pártszervezeteink hogyan, miként foglalkoznak a határozatok adott hely konkrét körülményeire való lebontásával. Egyetértett Kovács elvtárs felvetésével, mert történelmi példának emiitette, hogy amihez pártunk egységesen állt hozzá, azt mindenkor eredményesen sikerült megoldani* Annyiban vitatkozott ? hogy pártszerveinknek feladata nemcsak annyi - a határozat helyi lebontásánál -, hogy a kérdést politikai oldalról közelitsék meg, - hanem meggyőződése szerint van ós kell is hogy beleszólásuk legyen abba, hogy a rendelkezésre álló anyagi, társadalmi erőket hogyan koncentrálják, koordinálják. A helyi feladatok meghatározásánál ezeket figyelembe kell venni. Az előrelépés további feltételeként ezt követően megemlitette, hogy a töme--szervezetek hasonlóan bontsák le reájuk háruló mindazokat a feladatokat, amelyeket el kell végezniük, és ebben a tevékenységben is szükséges a koordináció. A munka tartalmi szinvonalának emelésével kapcsolatosan messzemenően egyetértett Májer elvtársnő megállapításával, hogy igenis számos olyan hasonló tennivaló van, amelyet minden különösebb anyag megmozdítás, ráfordítás, koncentrálás nélkül képesek elvégezni. Egyetértett azzal a megállapítással, hogy alacsony a tornatermek aránya, azonban véleménye szerint a testkultúra fejlesztése, ennek szervezése nemcsak tornateremhez kapcsolódó kérdés. /Itt emiitette meg, hogy az általános iskolákban az utóbbi időben elmaradnak a tornaünnepélyek, mely a kollektív együttműködés, valamint a szülők és az -iskola kapcsolatának vonatkozásában sem hanyagolható el/. Tehát véleménye szerint számos lehetőség van a körültekint* munka nyomán a tartalékok feltárására, mely azonnal előrelépést jelentene. Itt emiitette meg, hogy a határozati javaslatbon, az előterjesztett anyagban is bizonyos fokú időzítés is tapasztalható, azonban ezt ne fogják fel szigorú határidőnek. Vannak feladatok, amelyeknél már hozzá kell látni a végrehajtáshoz ahhoz, hogy a megjelölt időpontra eredményt tudjanak felmutatni. Ennek értelmezését igy kérte. Tóth elvtárs és Ambrus elvtárs is említést tett a centrikusságrél. Messzemenően helyesnek találja azokat az, intézkedéseket, törekvéseket, amelyek arra irányulnak, hogy ezt a problémát a helyére tegyék. Elmondta, hogy a tehetség egy embernek az a képessége, amely az általános működési területen az átlagosnál kiemelkedő jártasságot mutat fel. Véleménnyé, szerint az átlag-osztályzatok, a jegyek ezt eltakarták. \/