MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1971

1971-08-16 PB_72 - 1971_PB 72/20

-17­a forgalmi adó- és az eszközhasználati dij befizetést, stfc. ért­jük - növekedési üteme a tervesett szintet eléri ugyan, de nem haladja meg; az állami kiadásoknál viszont rendszeres az előirány­zatok túliepése. A harmadik ok az, hogy a vállalati bevételeknek 40 í-í-át vissza kell juttatnunk a vállalatok jelentós körének, veszte­ségeik fedezetére, s ez leköti a költségvetés eszközeit. Ez régóta igy van, de csak azóta látjuk világosan, amióta a gazdaságirányítás uj rendszere révén est kimutatjuk, tehát nem uj tényezőkről, lényeges változásról van szó, hanem tisztánlá­tásról, A teendő az, hogy az eddiginél sokkal nagyobb figyel­met kell fordítani a költségvetési egyensúlyra, a strukturális problémákra és a folyó gazdálkodás javitására is, A gazdasági egyensúly kérdéseiben az eddiginél nagyobb felelősséget kell vállalniuk a kormány tagjainak és az országgyűlési képviselők­nek, A külkereskedelmi mérleg 1970-ben hiánnyal zárult, a hiány 1971-ben is fennáll, sőt növekszik. Az első félévben az import 27 %-kal emelkedett, az export csak 2 %-kal. A máso­dik félévben ez az arány javulni fog, de hogy milyen mértékben, ez a gazdálkodás hatékonyságától is függ. Az export és az im­port növekedésében az év végére el kell érni vagy legalább is meg kell közeliteni a tervezett arányt. Az idén a külkereskedel­mi mérleget hiánnyal terveztük, mégpedig jelentékeny összegű hiánnyal, ami részben tavaly keletkezett és az idén a tervezés azt mutatta, hogy ez tovább fog növekedni. Hol keletkezik ez a hiány? Ez a hiány nem a külkereskede­lemben keletkezik, hanem a termelésben, a beruházásban és a fo­gyasztásban együttesen jön létre, Csak kisebb résst lehet ebből a külkereskedelmi vállalatok munkája hatékonyságának rovására irni, A hiány fő forrása, hogy a nópgasdaság alapvető mérlege, a nemzeti jövedelem mérlege forintban jelentős hiányt mutat. Döntően ez a forinthiány csapódik ki a külkereskedelem deviza­hiányában, 1970-ben 5 %-kal nőtt a nemzeti össztermelés és a nemzeti jövedelem, 8 %-kal az összfogyasztás, /Ez alatt természetesen nemcsak a fogyasztást, hanem felhalmozást is értünk/, A 3 %-os különbözeiét - amely összeg valamivel több mint 8 milliárd fo­rint -, tavaly külföldi forrásokból vettük igénybe és ebben az évben is külföldi forrásokból fedezzük. Ezt a 3 %-os különbö­zetet -, amely egy év alatt jött létre -, nem lehet egy év alatt a visszájára forditani, ilyen célt csak fokozatosan lehet kitűz­ni. Jelenleg olyan a helyzet, hogy ezt a fokozatos arány-hely­reállitást sem tudjuk megfelelő ütemben - legalábbis ebben a félévben - végrehajtani, viszont az ilyen irányú munkát el kell kezdeni, népgazdaságunk helyzete mindezek ellenére azt mondhatjuk, kiegyensúlyozott, A mérleghiányok nem csökkentik fejlődésünk folyamatosságát, kereskedelmi és fizetési képességünket. Az u­tóbbi két tényezőnél még javulás várható. A gazdasági munka te­rületén intézkedéseket határoztunk el a gazdasági egyensúly meg­szilárdítására.

Next

/
Oldalképek
Tartalom