MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1970

1970-01-09 PB_62 - 1970_PB 62/40

- 9 ­önállóság korlátozott volta miatt* Az üzemi pártszervezetek munkájában a termelő tevékeny­séget elemző szemlélet került előtérbe. Az operativ beavatko­zás mellőzése mellett sem helyes azonban, ha az üzemi pártszerve­zetek csak elméleticskcdnck és csupán elvi álláspont kialakítá­sára korlátozzák a termelő tevékenység segitését. A pártszorvezetk feladata a tudatos, tervszerű irányitás a lényeges kérdésekre, annak politikai eszközökkel való befolyá­solása. Ez a ráhatás azonban még nem egyértelműen pozitiv, kö­zel sem használták ki azokat a lehetőségeket, amelyelkel a párt­szervezetek, a mozgalmi szervek rendelkeznek,, ílegyobb figyelmet forditanak a dolgozók véleményének, hangulatának megismerésére, befolyásolására. Ennek köszönhető többek között, hogy mind jobban kezd érvényesülni az uj gazda­ságirányítási rendszer társadalmi és politikai hatása. A megj^e dolgozóinak döntő többsége helyesen a reform bevezetésében többek között életszínvonaluk további emelésének lehetőségét is látja. Kedvező továbbá, hogy 1969-ben jelentősebb részük élénken érdeklődött a,belpolitikai kérdések és a gazdaságpoli­tikai föladatok iránt. II c A mezőgazdasági termelés növekedése egészében megfelel a megye III, ötéves terv előirányzatainak. A mezőgazdasági ter­melésen belül a növénytermesztés eredményeiben meghaladja, az állattenyésztés és az állati termékek termelése viszont nem éri el az előirányzatot. El őzetej? ér t _é_ke lós alapján az 1969-cs év­ben 1968-hoz viszonyitva 5--6 $~os össztermelés növekedés .vár­ható. Ezen belül a növénytermesztés fejlődése kiemelkedő; mig az állattenyésztés lényegében stagnál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom