MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1969

1969-03-31 PB_57 - 1969_PB 57/37

párt kapcsolata a nagyméretű tömegmozgalmakkal, különösen a diákok mozgalmaival, nem mondható zavartalannak és hi­bátlannak. Ezért fontos célnak jelölték meg, hogy a tö­megmozgalmak az új baloldali egydég keretén belül, s nem azon kivül harcoljanak, mert ez könnyen veszélyes, illetve reakciós irányba viheti a mozgalmat. Figyelmeztettek arra is, hogy veszélyes a hatalmi vákuum lehetősége, mert ezt általában a reakciós jobboldal szokta betölteni, s itt em­lékeztettek a görögországi ós a tavalyi franciaországi e­seményekre. Elutasították az anarchizmust, hangsúlyozták a munkásosztály és a diákság mozgalmai összekapcsolódása­nak szükségességét* Ismét szóltak, mint távolabbi célról , az új, egysé­ges baloldali párt létrehozásának lehetőségéről, de még most is csak nagyon vázlatosan. Ezzel kapcsolatban fej­tették ki, hogy Olaszországban a hatalmat nem a kommunis­ta párt, hanem "egy történelmi tömb" hóditja majd meg, s ennek a "történelmi tömbnek" a kialakításához már most hozzá kell fogni. Az új baloldali többség, vagy "történel­mi tömb" célkitűzése lényegében népfront-politika, a kom­munista párt szövetségi politikája, aás szavakkal, sajátos olasz terminológiával, A strukturális reformok kérdésében a kongresszuson elhangzott beszámoló, majd a vita és a zárszó, a korábbi­nál rászletesebb ós pontosabb programot adott. Alapvető ma­gyarázatuk a strukturális reformok szükségességére az, hogy még nem értek meg a feltételek az olasz gazdasági élet gyökeres átalakítására, de lehet ás szükséges a tö­megmozgalmak és a parlamenti harc együttes erejével, a tömegek igényeinek, szükségleteinek megfelelő részleges, lépésről lépésre előrehaladó változtatásért küzdeni és e­zekben eredményeket elérni, A kongresszuson nagyon kevés szó esett a Proletár Egysógpárttal való szövetségről, amely pedig komoly erőt jelent az olasz baloldalon. A nők közötti politikai munka is kevás helyet kapott a vitában. Ugyancsak kevés szó esett

Next

/
Oldalképek
Tartalom