MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1969

1969-07-07 PB_59 - 1969_PB 59/10

Ügyes testvérpártok küldöttségei azt kárták, hogy a dokumentum IV. fejezetét torolják, ás a dokumentumoknak ez a fejezete ne ke­rüljön kinyomtatásra. Azzal indokolták, hogy - bár elvileg helye­sen határozza meg a testvárpártoknak az együttműködésével kapcso­latos elveket, de ez szerintük a gyakorlatban nem igy van. A ta­nácskozás résztvevői kifejezték véleményüket, hogy az elvek he­lyesen rögzitik az együttműködéssel kapcsolatos elvkeet, és sem­mi ok nincs arra, hogy a dokumentumból töröljék. Megint mások nem kérték ugyan a törlést, de olyan módositó ja­vaslatokat tettek, amelyek szerint ki kell zárni más pártok bí­rálatának lehetősétét. iázt a román elvtársak kérték. Tulajdonkép­pen a szuverenitás elvének örve alatt kérték ezt a román elvtár­sak. Kellő visszautasításban részesültek, egyetlen küldött sem támogatta ezt a javaslatot. Vita bontakozott ki a palesztin kérdésben. Az arab országok kom­munista pártjainak küldöttségei nem ismerik el Izrael állam lét­jogosultságát. Azt vallják, hogy miután Izraelt az arabokkal szem­ben az imperialisták hozták létre, ezért ők sotia nem fogadják el Izraelt, mint államot, hanem palesztin állam keretében kell hogy létezzenek és nem külön izrael-állarakánt. A tanácskozáson résztvevő kommunista és munkáspártok túlnyomó többsége nem fogadta el ezt az elvi állásfoglalást. Az Izraeli Kommunista Párt korrekt állásfoglalását fogadták el, elálltak az arab országok kommunista pártjainak küldöttségei attól a ja­vaslattól, hogy kimondják: Izraelnek nincs önálló állam létjo­gosultsága, de azt sem mondják ki, hogy önállósággal bir. libben a kérdésben végül is az arab Kommunista Párt vezetői elálltak et­től a megfogalmazástól. A tanácskozás során a Román Kommunista Párt vezetői, mindenekelőtt Gsau-cescu megkísérelte, hogy elvileg, politikailag gyengitő ja­vaslatok kerüljenek a dokumentum-tervezetben. A román elvtársak szinte vétójogot akartak gyakorolni, s a kinai vezetőkkel folyó vitát szovjet-kinai vitának akarták nyilvánítani. A román elvtár­sak ellenezték a Szovjetunió szerepének kiemelését a dokumentumok, ban. Kiejelentették, hogy amennyiben a Szovjetunió szerepe a vi­etnámi nép megsegítésében kiemelést kap, ugyanilyen módon a Kinai Népköztársaságot is ki kell emelni. Végeredményben egyetlen olyan kérdés nem került a dokumentum­tervezetbe, amelynek a román elvtársak elvi jelentőséget tulaj­donítottak. A román elvtársak Kínával kapcsolatosan elfoglalt ál­láspontjukban teljesen magukra maradtak, még az u lasz Kommunista Párt küldöttségének vezetője is visszautasította. A nemzetközi tanácskozáson az Olasz Kommunista Párt küldöttségé­nek álláspontja mintha merevvé vált volna, ők kezdettől fogva kétkedve tekintettek a tanácskozás elé. Tavaly júniusban, amikor a fő dokumentum vitája volt, az olasz elvtársak akkor a fő doku­mentum-tervezet lányegével ás szerkezetével is egyetértettek. A múlt óv novemberében már a dokumentum-tervezet egyes részét bí­rálták, de szerkezetével még mindig egyetértettek. iSz év márci­usában közölték a moszkvai előkészítő bizottsági üléxen, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom