MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1969
1969-07-07 PB_59 - 1969_PB 59/3
J -2déaek tisztázódtak, amelyek egyrészt a Varsói 3zerződés ? uiásfelől a KGST-vel kapcsolatban merültek fel. Az emiitett két értekezlet jelentős mértékben hozzájárul a szocialista országok közötti nézetkülönbségek visszaszorításához. Először szeretnék szólni a moszkvai tanácskozás .jelentőségéről , létrejöttéről; miben lehet összefoglalni a moszkvai tanácskozás jelentősegét: A Központi Bizottság megállapította, hogy a kommunista és munkáspártok nagy nemzetközi tanácskozásának jelentőségét aláhúzza agyrészt az a körülmény, hogy tulajdonképpen ez a tanácskozás egy SZÍVÓS, kemény harcban jött létre. A kommunista és munkáspártok nagy nemzetközi tanácskozása ellen harcoltak természetszerűiét osztályellenségeink; a burzsoázia egész propagandagépezetét annak szolgálatába állitotta, hogy a moszakvai tanácskozást akadályozza, fékezze, s Ígérgetésekkel, megfélemlítéssel igyekezett is hatni közvetett ás közvetlen módon egyes pártokra, hogy a nagy tanácskozás sikerét meggátolja. A nemzetközi tanácskozás ellen harcoltak a kinai Kommunista Párt vezetői is; kezdettől fogva elvetették a nagy nemzetközi tanácskozás gondolatát, az előkészítés során is minden eszközzel igyekeztek fékezni, gátolni a nemzetközi tanácskozás létrejöttét, sőt egyes pártokat megfélemlítéssel próbálták rábírni, hogy ne vegyenek részt a tanácskozáson. A tanácskozás ellen dolgoztak a jugoszlávok is, különösen az utóbbi hónapokban amikor véglegesen eldőlt, hogy június 5-én öszszeülnek, akkor "kapcsoltak rá", hogy a nagy nemzetközi tanácskozás gondolatát lej arassák. De nem csak az előbb emiitettek próbálták lej aratni, illetve megakadályozni a nagy nemzetközi tanácskozást, hanem mintegy 2CL25 párt szintén a nemzetközi tanácskozás gondolata ellen lépett fel kezdetben, s majd fokozatosan adták fel álláspontjukat. Ezek nem azonos meggondolásból voltak a tanácskozás ellen, hanem bizonyos fajta aggodalom töltötte el őket # - Az olasz elvtársak hangsúlyozták, hogy amennyiben létrejön a tanácskozás, növelni fogja a szakadást a mozgalomon belül, ezért meg kellene gondolni, hogy megtartsuk-e. - Megint mások; célszerű lenne az antiimperialista erők világkonferenciáját megrendezni és utána ezt a tanácskozást. Végeredményben: másfél, két évvel ezelőtt, amikor felmerült a nagy tanácskozás gondolata, nem sokan hittük, hogy 1969. június 5-én ?5 párt fog részt venni ezen a tanácskozáson. Ez a körülmény önmagában is mutatja nagy jelentőségét. Tulajdonképpen 18 párttal indult ennek a tanácskozásnak a megszervezése, s majd 61-67, s 70-75 pártra növekedett a pártoknak a száma, akik tevékenyen részt vettek az előkészitésben, s majd lefolyásában. °