MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1968

1968-01-17 PB_49 - 1968_PB 49/17

- 17 ­Kéri az együttes ülés résztvevőit, hogy a jelentést és az észrevételt hagyja jóvá. A jövőre nézve a témával kapcsolatosan sokat kell munkál­kodniuk annak érdekében, hogy ez a koncepció gyakorlatban kedvezően megvalósuljon, amelyből csak haszon és eredmény sz ármazha t. íQaukó I.átyás vb. elnök: Az elhangzott vitában 10 elvtárs fejtette ki véleményét és álláspontját a beterjesztett jelentéssel kapcsolatosan. Egyöntetű vélemény, hogy a jelentés jó, hasznosnak tartják, s valóban jó elemzést adott a jelentés készitásében részt­vett szervező bizottság, akik a megyei Pártbizottság és Megyei T a nács tagjaiból alakultak. Az előterjesztésre vonatkozó elismerésüket köszönöm ás meg kell mondanom, hogy ebben az elismerésben osztoznunk kell Bese ás Bencze elvtársakkal, akik hathatós támogatást n;/uju­tottak részünkre az anyag elkészítéséhez. Egyrészt konzultá­ció formájában, másrészt, hogy résztvettek a végrehajtó bi­zottság ülésén és harmadsorban pedig rendelkezésünkre bocsá­tották az országos adatokat, igy az elokészitő bizottság kellő megalapozottsággal tudta az anyagot összeállítani. A vita során helyesen hangzott el olyan elismerés, amely megyénk olajbányászait joggal megilleti. Hegbecsülést ás köszönetet érdemelnek fáradságos munkájukért. Távol váro­suktól, családjuktól tették lehetővé számunkra, hogy ezt a napirendet itt most tárgyalhatjuk. Remélem, hogy a je­lenlevő lapok vezető munkatársai az itt elhangzott köszö­netet ás elismerést lapjaikban tolmácsolni fogják. Javasolom, hogy az együttes ülés fogadjon el egy olyan elvi határozatot, mely szerint a Megyei Tanács és Megyei Párt Vb. egy év múlva a mai jelentés és annak feladatai végrehajtásá­ra térjen vissza, főleg a végrehajtás menetére, a szerzett tapasztalatokra. Ezt 1969-re " 0Q kell a munkaprogramba iktat­nunk. A szervezéssel az ülés a I.iegyei Végrehajtó Bizottságot bizza meg. Javasolom továbbá az ülésnek, hogy kérjük meg Lőrincz és Bese elvtársakat, hogy bizonyos határidőn belül vizsgálják meg megyénk olajbányászainak szociális és lakáskörülményeit, mert ugy gondolom, hogy ezen a területen lenne javitani való. Az együttes ülés hozzon határozatot ás bizza meg a jelentés szerkesztőit, hogy a vita során elhangzott véleményeket, ja­vaslatokat csor>ortositsák, a jelentés tartalmi részét kie­gészítsék:, a felsőbb szervekkel való koordinációt munkába ik­tassák és a konkrét feladatokat meghatározza]-:. Amennyiben az együttes ülés javaslataimmal egyetért, ugy kérem, hogy kézfelnyujtássál feleljenek. Az együttes ülés Klaukó elvtárs javaslatait egyhangúlag elfogadta. , 0 .& \*

Next

/
Oldalképek
Tartalom