MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1968

1968-08-09 PB_53 - 1968_PB 53/9

-8­9 Helytáll a vietnámi nép, de tudja, hogy mögötte ott van az óriási katonai segitsége a Szovjetuniónak és az összes szo­cialista országoknak. Azt mindenki tudja, hogy a modern fegyvereket, rakétákat nem a vietnámi dzsungelekben gyárt­ják. Legmodernebb katonai fegyvereik vannak, s ez egyik o­ka annak, hogy olyan fordulat következett be, hogy az ame­rikaiak kényszerültek oda, hogy leüljenek a tárgyaló asztal­hoz . Ez egy fogalmazásbeli dolog, semmilyen elméleti jelentősé­gét nem kell tulajdonítani. 11./ A csehszlovák gazdasági helyzetről; Nehéz helyzetben van Csehszlovákia gazdasága évek óta. Az egész válságnak a ki­induló pontja a régi hibákból adódik, melyet a Központi Bi=­zottságuk decemberi, januári határozata is elemezte. A gaz­dasági helyzetük stagnált két éven keresztül, de az óriási visszaesés évekre kihat. Most megindult ugyan egy folyamat, de még ma is nehéz, súlyos gazdasági helyzet van, s ez is bonyolitja a helyzetet; most hoztak határozatot bizonyos ár­emelésekre vonatkozóan, melyet ellenkező esetben ilyen fe­szült helyzetben nem hoztak volna. A KGST jobb tevékenysé­gére való utalás helyénvaló dolog, és ezzel kapcsolatosan mi és és más szocialista országok is felvetik ezt, s ebben a vonatkozásban folynak előkészületek, lesznek komoly tár­gyalások. Mi előnyben vagyunk, mert a szocialista országok gazdasági érdekei alapvetően közösek, ha egyes-.kisebb kérdésekben van­nak is ellentétek, azok áthidalhatók. Nehézséget okoz a ro­mán elvtársak külön válása, melyek eddig is fékezték, aka­dályozták a hatékonyabb, szervezettebb termelésre is ki­terjedő együttműködésnek a szerkezeti kialakitását. De ha a román elvtársak nem akarnak, akkor nem fognak csatlakozni. A jobb tevékenységre való utalás pozitiv dolog a csehszlovák elvtársak részéről is. A szorosabb együttműködés helyes irá­nyú, egészséges irányban differenciál. Kedves Elvtársak! Széket akartam elmondani, s kérem az elvtársakat, hogy most ebben a kampányban, elsősorban párton belül ezeket a kér­A A Oí-il-r^ 4" rí rri<~* 1 TTQV rí V»ö fn "rtn+- 11 m UnM *~» "1 ! i r» *"i (r rr /-N 4~ 4- r-t ~\r M rr ,~v rv A <-• r? -w O -T> +- +- r-, rf r-\ A r-r -f" , ,r\_ leg, mint ahogy a sajtó foglalkozik vele. egyszerre nem lehet beszélni. Kényes helyzet van, de éppen a párttagság, népünk iránti bizalom követeli meg, hogy sok mindent mondjunk el. Nagyon fontos, hogy ezekben a kérdésekben a párt teljes egészében egységes legyen , és a közvélemény is egységesen foglaljon állást, tehát egységes orien­táció legyen. Ahogy Kádár elvtárs is mondta; nekünk ezt nem nehéz megértetni a mi­lakosságunkkal, népünkkel, - utal arra, hogy jó feltételekkel rendel­kezünk ehhez a munkához, nem kell ellenvéleménnyel találkoznunk, az elvtársak tudják, hogy a pártnak a politikája ebben a vonatkozás­ban messzemenően birja a nép óriási többségének bizalmát, és most a valóságnak megfelelően tényeket elmondani olyan dolog, hogy nem az ellenvélemények leküzdését igényli, de jogosan kér és igényel infor­mációt , tájékoztatást, orientációt, hogy a párt politikája fölötti felfogás mennyire egvséges, s ebben a nem könnyű helyzetben előttünk is jelentós harcok állnak) .. .„•_.„;•

Next

/
Oldalképek
Tartalom