MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1968
1968-03-27 PB_51 - 1968_PB 51/2
/> Jegyzőkönyv KáJZuIT: 1968. március 27-én megtartott- kibővitett • Pártbizottsági tílás alkalmával. JtSLdSS VOLTAK: a Pártbizott sági tagok, valamint meghívott elvtársak. DR. SZABű SÁIIDOR Elvtárs; a Végrehajtó Bizottság nevében üdvözlöm az elvtársakat. Ismertetem a napirendet; 1./ Tájékoztató a Központi Bizottság 19^8. március 21~i üléséről, Ül5adó ; Frank Ferenc elvtárs Felkérem Frank elvtársat a tájékoztató megtartására. FM&K FJJHJJITQ elvtárs; Tisztelt Pártbizottság! Kedves Elvtársak! A Központi Bizottság I968. március 21-én ülést tartott, melyen három napirendet tárgyalt, mely napirendekről szeretném tájékoztatni a Tisztelt Pártbizottságot, valamint a meghívott elvtársakat. Az első kérdéscsoport; a Budapesti Konzultatív Tanácskozás kérdéseiről szól. Azonban mielőtt erre rátérnék, szeretnék a csehszlovák, valamint a lengyel eseményekről tájékoztatást adni. Előre kell bocsátanom - mint ezt a KB. ülésén, valamint a tegnapi TV. beszédében is említette Komócsin elvtárs is -, a csehszlovák és lengyel eseményekkel kapcsolatban, hogy ez a csehszlovák és lengyel pártnak a belső ügye, s ezt nyomatékkal szeretném aláhúzni. Azonban a különböző információk révén arra a következtetésre jutott a Központi Bizottság, hogy a, csehszlovák eseményeket illetően felgyorsulás figyelhető meg, Ugy tűnt, hogy a decemberi KB. ülésük után az események viszonylag simán fognak végbemenni. Ez nem Így történt. Különösen a február végi ünnepségek után bizonyos értelemben változott a helyzet. Nbvotny elvtárs, és más elvtársak, a Központi Bizottság egyik-másik tagja nyiltan terjesztette az ülésen elmondott beszédét. Novotny elvtárs - többek között - megfogalmazta: "...semminek nincs vége," Szt nyilvánosan is hangoztatta. Mindezt kiélezte a Sejna-Ügy; a Honvédelmi Minisztérium pártbizottságának első titkára - mint már a sajtóból is értesültünk erről - disszidált, és ez tovább élezte a helyzetet Csehszlovákián belül. Mindezek hatására - tehát ,r:££?;gy v a KB. egyes tag1Lg : ' . J l