MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1967

1967-03-23 PB_42 - 1967_PB 42/59

™» 18 '" olyan posztokon maradjanak, amelynek betöltésére nen felel­nek ne£ ? vagy e posztokat ugy tekintsék, mint saját bir­tokukat, hogy elkényesedve élvezzék az adott pozíció elő­nyeit, alig nyújtva érte valamit,, I\ r eH szabad negengedni olyan körülmények kialakulását, anely egyes vezetőknek lehetővé teszi, hogy nagukat az illetékes párt szerv- vagy szervezet fölé emeljék, hogy nagukat annak állásfoglalásaitól, határozataitól érdemileg függetlenít­sék, hogy fontos, közösséget érintő kérdésekben az illeté­kes pártszerv, szervezet mellőzés ével döntsenek, hogy ki­vonják nagukat a pirtszerv,, szervezet előtti felelősség kötelezettsége alól« c./ M e g kell változtatni azt a gyakorlatot, anely minden gaz­dasági kérdés megoldását a vezető apparátus, a függetlenített vezetők körére korlátozza le és mellőzi az adott terület 9 egység kommunistáinak, s rajtuk keresztül a pártonkívüli dolgozóknak a mozgósítását, vagy üres fornaságokkal, érdek­telenségbe és közönybe taszitó rendezvényekkel próbálja as érdeni nozgósitást helyettesíteni,, - Erősíteni kell a helyi, í^oni oártsz ervek,,, pártszervezetek szerepét, aktivitását,. El kell utasítani a vállalat, üzen egység gazdasági irányitásáty és felügyeletét ellátó fel­sőbb szerveknek azt a gyakorlatát; anely kikapcsolja a he­lyi pái'tszervL'ket^ az üzeni pártszervezetet az adott egy­ség irányití3ától, felnc:.ül5 probléuái negoldásából,anely kész helyzetet terent, nen ad lehetőséget érdeni vitára, s végrehajt átszervezéseket, fejlesztést vagy szanálást anélkül, hogy ezt érden legesen indokolnák^, vagy éppen az illetékes pártszerv, szervezet tiltakozása ellenére is, pusztán a pozició monopolhelyzetéből. •

Next

/
Oldalképek
Tartalom