MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1967

1967-12-05 PB_46 - 1967_PB 46/30

# -28- n J) gatója szerint ebből kiút nincs, az üzletek üresek lesznek áv végéig". - Nem általános, de néhány helyen - Szarvas, Gyula városok­ban, mezőkovácsházi és a békési járásban - a sertásvágásokkal je­lentkező normális emelkedésen tál van némi felvásárlás cukorból^ lisztből, rizsből, sóból, tartós műszaki cikkekből is. Valüszi­nü, bog? ebben az áremelkedéstől való féléim is közrejátszik, de lehet, hogy egyes kereskedők "ajánlása" is - "mit lehessen tudni január l-e után lesz-e?", s az összes bóvli áruját eladja. - Változatlanul hiány, s ugyanakkor felvásárlás van épitő­anyagokból is, - Az utóbbi hetekben emelkedett a kereslet ós vásárlás gyürtelenitett női ruhákból, női bundákból, női kosztümökből, valamint szőnyegféleságekből, - Rontja a lakosság hangulatát a több helyen jelentkező tüzelőhiány, illetve az, hogy csak 85 Ft-os szán kapható, - Jelzéseket kaptunk arról is, hogy emelkedik a takarék­betétek kivétele - Szarvas, Békás, gyulai járásokban elsősor­ban. Mindezek arra figyelmeztetnek bennünket, hogy egyfelől fokozni kell a politikai munkát , másfelől pedig az illetékesek nem tétlenkedhetnek - például szénellátás stb. - s mindent el kell követni, hogy a politikai hangulatot, a bizalmat ne zavarják egyesek felelőtlensége, néhány rosszindulatú ember demagógiája, k. szükséges, hogy párttagságunk legyen egységes a KB, határozatait illetően Jte, s ne csak ismertessék, hanem védjék is azt. Ha valamikor, most különösen fontos, hogy pártszerveze­teink élénk politikai munkát folytassanak, reagáljanak az eset­leges "igazitanivalókra", éberen és határozottan védelmezzék a KB. irányelvei alapján kimunkált uj gazdasági mechanizmust, s rugalmasan, de helyesen foglaljanak állást e kérdések gyakorla­ti végrehajtása során, hogy az mindenütt torzulástól mentesen és jó gazdasági hatással érvényesülhessen. V>

Next

/
Oldalképek
Tartalom