MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1967

1967-12-05 PB_46 - 1967_PB 46/7

mlfím Ezt segiti az is, hogy a Vietnámi Félszabaditási Front 10 pontos célkitűzést határozott meg, amely még alkalmasabb az amerika-ellenes erők tömöritésére, mert ebben még nagyobb hangsúlyt kap a nemzeti függetlenség, s a semlegesség gondo­lata. Emiatt e célkitűzések nemzetközileg is kedvező visszhang­ra találtak. Továbbra is akadályt képez azonban a kinai vezetők maga­tartása, amely miatt a szállitások akadoznak, 6-7 hónapig visz­szatartják a vietnámi testvéreknek juttatott eszközöket. Bonyo­ne litja a helyzetet az is, hogy a kinai nyomás egyre jobban heze­dik a VDK-ra. Erre mutat az is, hogy a pekingi október 1-i ün­nepségeken vietnámi kormányküldöttség vett részt, s felszólalá­sukban Kináról és Mao-Ce-Tungról pozitivan nyilatkoztak, Q f / Köviden beszélek a Fekete-Afrikái és Dél-Amerika-i hely­zetről, amelyek szintén jelentős mértékben foglalkoztatják a vi­lág közvéleményét* 1./ Fekete-Afrikát - de Dél-Amerikát is - ugy lehet jel­lemezni, mint ahol két, egymással ellentétes törekvések hatnak, Az egyik a szabadságra, függetlenségre való törekvés, A másikt az imperialista mesterkedések, a haladó mozgalmak elleni reakci­ós kisérletekt Különösen megfigyelhető ez Amerikának és Phortu­gáliának a Dél-Afrikai Unió, a Dél-Hhodéziai felszabaditási moz­galom ellenes tevékenységében, amely az e területeken megjelent fegyveres felszabadító mozgalmak letörésére irányul. Az imperi­alista kísérleteket mutatja az a szeparatista mozgalom is, amely Nigériában kibontakozott a központi kormánnyal szemben, A szocia­lista országok - köztük hazánk is - elitéli e törekvéseket, s a központi kormányt támogatják, mert az életképtelen államok szapo­rodása, az imperialista ellenes erők megosztottsága a reakciós erőknek kedvez, 2,/ A nemzetközi kommunista mozgalom és a nemzeti fel­szabadító harc erői nagy figyelmet fordítanak a Latin-Amerikában végbemenő fejleményekre, A latin-amerikai Szolidaritási Szerve­zet a közelmúltban lezajlott első értekezletének hivatalos célja

Next

/
Oldalképek
Tartalom