MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1963

1963-01-03 PB_20 - 1963_PB 20/21

... 3 ­- A vezetés színvonala általában javult,, Tovább nőtt a mezőgazda­sági szakemberek száma a termelőszövetkezetben, ílz a fejlettebb, színvonalasabb gazdálkodásban, is kifejezésre jut e - 1962-ben 16 főt helyeztünk ki.dotációval és 52 fő részére jöve­delem kiegészítést juttattunk. I - Hathatós támogatást nyújtott az állam a termelés bővítéséhez is* 1962-ben 222 millió forint értékű beruházás valósult meg, amely­hez az állam. 16o millió hitelt biztosított, A gyenge gazdálkodási eredménnyel működő ^.termelőszövetkezet­ből 27 tsz, 15.44-o/m forint dotációban és 2.6?5/m forint hitel átütemezésben részesült* J6*.kodvező jelenségek mellett kedvezőtlenül hatott az, hogy: - jelentős még azoknak a térnelőszövetkezeteknek a száma, amely­ben a nem megfelelő vezetés miatt nem tudnak eredményesen gaz­dálkodni. Így pl. dévaványai Lenin, a kötegyáni VÖrösc3Íllag, a gyomai Győzelem stb. te c-velőszövetkezetekben* - Felmérésünk szerint mintegy 15 termelőszövetkezetben az elnököt le kell váltani azért, mert képességeit a jelenlegi feladatok meghaladják, vagy kisebb részük nem tartja tiszteletben a taz demokráciát. 14 agronómus leváltására azért kerül'-, sor, mert szakmai felké- . szültségük nem megfelelő, s ezért a tagság bizalmát nem élvezik. Pl. a kötegyáni Vöröscsillag, a gyulai ürkel, a kőrösladányi Magyar Wietnám Barátság stbo * 6 főkönyvelő hasonló okok ::iatt kerül leváltásra* A leváltásra kerülő személyek ( 25-3o %-a állami dotációval dolgozik a termolő­szövetke zetekben, Az a határozott véleményünk, hogy a leváltásra kerülő személyek helyett jobb felkészültségű., a tagság bizalmát élvező, a gazdál­kodáshoz értő személyek kerüljenek megválasztásra« A 3oo4/5 Korú.határozatban 196^-ra biztosított állami dotációs keretet ennek megfelelően a vezetés színvonalának emelésére és erősítésére kell feUauasználni. é 4 • /.'

Next

/
Oldalképek
Tartalom