MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1959

1959-07-08 PB_7 - 1959_PB 7/4

- 3 ­AJ/ k Meg kell mondani azt is, hogy járási, községi pártbizottságaink igen komoly erőfeszítéseket tesznek a pártszervezetek létrehozá­séra termel Jszövetkezeti vonalon. Az tény, hogy június hónapban 18 termelőszövetkezetben hoztak létre párt-alapszervezetet. 268 mezőgaz­dasági termelőszövetkezet közül 164-ben van már pártszervezet. Ugyan­csak június hónapban 3 termelőszövetkezeti csoportnál is hoztak lét­re pártszervezetet. KI ugy látjuk, hogy ahhoz, hogy a termelőszövet­kezetekben a politikai mgnka megjavuljon, erősödjön, ehhez az szük­séges, hogy elsősorban legyen ezekben a termelőszövetkezetekben meg­felelő mag, vagyis vagy párt-alapszervezet, vagy pártcsoport amelyen keresztül tudjuk a párt politikáját a tagok körében ismertetni. Az intézkedési tervben szerepel az, hogy az ősszel induló termelő­szövetkezetek elnökeit augusztus hónapban össze kell hivni 3-4- napos tanácskozásra, ahol ezekkel az elvtársakkal a legfontosabb felada­tokat megbeszéljük, vezetés, munkaszervezés, tervkészítés problémái, stb. De ugyanakkor az intézkedési tervben a végrehajtó bizottság azt jelölte meg, hogy nekünk az aratás-csóplési ós az őszi munkák idő­szaka között a termelőszövetkezeti párttitkárok részére 3-4 napos tanfolyamot kell tartani járási szinten és itt megbeszéljük velük a termelőszövetkezetéén végzenüe politikai munkákat. Fontos feladatnak tartjuk a politikai munka fokozását. Ugy látjuk, s a brigédmunka során is ezt tapasztaltuk - hogy nem sikerült nekünk azt a helyes elvet megvalósítani, amit Fehér elvtárs a pártbizott­sági ülésen ugy fogalmazott meg, hogy: "politikai visszavonulás nél­kül térjünk át a számszerű fejlesztésről a megszilárditási munkára." A taiaszi mezőgazdasági munkával a politika: megszilárditási munka, a szervezett agitáció leállt. Ugy látjuk, lenne miről beszélni, van­nak konkrét eredmények, amelyek felhasználása hasznos lenne a poli­tikai munka végzése során. Értessük meg azokkal az emberekkel, akik aláirtak a belépési nyilatkozatot, hogy helyesen cselekdtek akkor, amikor beléptek a termelőszövetkezetbe, ülnnek magyarázása, tudato­sítása nagyon fontos politikai tényező. Másik dolog, hogy megértessük ezekkel az emberekkel, hogy a háztá­ji gazdaságot meghaladó felszerelést, és állatot szívesen adják be a közö£>e. Még ott is, ahol van közös tevékenység, az a probléma, hogy nem pontos a számbavétel, a leltár, ós vannak jelenségek, hogy a szarvasmarhát családtagokra próbálják átiratni, ahelyett, hogy be­vinnék a termelőszövetkezetbe. Nyilvánvaló, hogy aláírták a belépési nyilatkozatot, de az egyik lábbal még az egyéni gazdálkodás talaján állnak. Következő problóm/a a földjáradékról szóló törvényerejű rendelet tu­datosítása, s a nyugdíj-kérdós, valamint a föld haszonbérbe adása. Nekünk ezekről a kérdésekről pártta^gyülóseken, szabad pártnapokon, tanácsüléseken, tanácstagi beszámolókban, kiscyüléseken, egyéni agt­tácíóban kell beszélni. Az a véleményünk, hogy szervezettebben kell a politikai népnevelő munkát biztosítani ezen a területen. Klaukiá elvtárs összefoglalójában hangsúlyozta azt, hogy nem hozunk ezzel kapcsolatban külön határozatot azért, mert aan erre uözp^nti Bi­zottsági határozat, másrészt pedig a megyei pártbizottság^ e munka végzésére készített Intézkedési Tervet, Az Intézkedési Tervet csatol­juk. kmft. megyei titkár

Next

/
Oldalképek
Tartalom