MDP Békés Megyei munkatervei, jelentései 1955
1955
Kiss Sándor 57 éves pk. gyulai lakos húsüzemi portárs véleménye hogy a Szovjetunió és Jugoszlávia kormánya megfog egryeznl s ugy látja, hogy a jugoszláv kormány belátta, hogy a Szovjetunió bó kepolitikája arra irányul, hogy a közópeurónai Országok együtt barátságba legyenek, valamint kölcsönösen mezőgazdasági és kereskedelmi téren ao t itsók egymást, A Jugoszláv n.pnek sincs szüksége arra, hogy országát a nyugati tőkések újból háborús tűzfészekké váltostatasák. Szabó András 59 éves MDP-tag, 5 kru egyé i dolgozó totkómlósi lakos besz<"igetés köfteen elmoftdótta, hogy a i árgyalásókkal is gyengül a nyugati tábor m rt Jugoszlávia is szovjetunióhoz oriantálőiik. Szórhatják aár az imperialisták a röppcódulálkat ezzel mér nem tudják a dolgo.ék nyugalmát racgbuntani. Fodor Imre IC éves szeghalmi lakés gimnáziumi tanuló ugy nyilatkozott, hogy ezzel a tárgyalással a több éven kereaztUl húzódé ellenségeskedés mely Titó ós a népidemokratikuc orazágok vez tői között fennál a jelenlegi folyó tárgyalásokon véglegesen megfog SZÜnni* ritó is belátta, hogy ezideig nagyban eltért a marxi-lenini bókepolitlkától mellyel a nemzet .özi helyzetet i3 igon feaaültté tette. Kunsági György 53 éve? pk. 6 khj eyyónileg dolgozó kondorosi lakosnak megnyilv loülásávai lelet jellemezni azokat a s*em lyeket akik a jetenLegi tárgyalások politikai szelleme Len nem tudnak eligazodni. Ugy nyila-kőzett, hogy neki is másnak io magagajta egyszerű embereknek akik politikailag fejletlenek nehéz megérteni ezt a oiages politikát m rt c ugy tudja, hogy eddig gyűlölt ellenségünk volt Titó 5s ~03t pedig igen rövid időn belül Titó elvtársnak szélitj x. a szovjet küldüttek. Azonban vélemérye »*, hogyha a tárgyalások eikexrel fognak járni az nekünk ia igen jó lespz. Sokan Jugoszláv kormány vez tői réczéről nem őszinte töxeüvéat látnak. Többen ugy vetik fel a kérdést, hogy az egész tárgyalás Jugoszlávia'rébzéről nyugati megbízásból történő mes.tcrgeöós illetve cselszövés. -1. c - István 35 éves pk. kőműves dóvavanyai lakos elmondotta a barátaival folytatott beszélgetéa során, hogy em tudja ie•_/:>. leni Titó politikáját mivel még nem rég nap-nap után lehetet a sajtóból értenülni arról, hogy Titót az imperialisták előretolt bástyája ós most pedig velünk akarja renuezni viszonyúi,, [félaméaye az, hogy valami cselszövése lehet Szovjetunióval szemben. Pelók István pk, 55 éves rádió szerelő endrődi lakos éppen kétkedéséből kifolyólag a tárgyalások jeiuntcst'gét csökkentőéa -ilatkoaott, mondván a tárgyalásoknak nincs nagy jelentősége mert Jugoszlávia sok amerikai dollárt vett fel ami kötelezi az smexifca politika vitelére, Jugoszlávia a népidemokrácia mellé caak ugy állhat ha kifizeti az amer kai kölcsönöket. Lurig György 34 éves pk. battonyoi lakos azért nemzetiségű ugy nyilatkozott, hogy Titó azért akar most barátságra lépni a szov. jetunióval, hogy egy ujabb háború esetén mú.ákót felS egyformán tudjon orientálódni. Székely Ilihály €1 éves pk. 5 kh. egyéni dolgozó csanádapácai lakos volemó ye a tárgyalásókrél vonatkozóan, hogy Titó két kulacson politikát folytat mert nála az amerikai dollár dolgozik most is mikor Szovjetunióval tárgyal. Ugy go. öolja, hogy a Szovjetuniótól .is bekakarja husni a hasznot és semleges marad, de az is f e£jte$*atő f hogy amerikai utasításra boosájtkozott a Szovjetunióval való tárgyalásokra. A mai nap folyamán ellenséges megnyilvánulásokat nem őszleltünk. Békéscsaba, 1955. május hct.29.-on. / _ ( L a fíT * / * rr~r * /: Kiss József :/ -* áv.firgy.