MDP Békés Megyei munkatervei, jelentései 1955

1955

milyen jó a csoporttagoknak, hisz 5 aa ellenkezőjéről ö yozodött meg. Ugyanis tudomása van arról, hogy a geszti ".-ilkotmány"III. tipusu tsz. 1953.-ban feloszlott, mivel nem tudták biztosítani a parasztság, illetve a tag3ág jobb megélhetését a csoporton be­lül. vonnak azonban, akik ellenséges megnyilvánulást ti szuek a tsz. felfejlesstésével kapcsolatosan, pl. Hanyecz János 5o éves, pk, 12 kat.holdas közéi x araszt, volt serteskereskedő, gyomai lakos f.hó 27-én beszélgetést folytatott több dolgozó paraszttal és azt mondotta, hogy ha az idén nem lesz tagositás, akkor már jö­vőre nem lesz idejük, mert az októberben megtartandó négy külügy­miniszteri értekezleten az oroszokat sarokba fogják szorítani és majd kx is fo ö nak .enni még az időn, vagy jövőre országunk­ból. Megjegyezte továbbá, hogy voltak mar tárgyalások, csak nem közlik a néppel, mert ha azt mon-. anák, hogy december l-ig kimen­nek az oroszok, a nép ölné e c ^aást és azt éppen ezért nem közlik a lajbtssgggni. /: ive vésett kijelentéseit konkretizáljak és tanú­kihallgatásokat eszközlünk.:/ k földrendező bízott s-jg munkáját kismért ékben gátolja az a körül­mény, hogy pl. Gádoros községben több olyan személynek van föld­jt , aki más községben, vagy városban lakik. Ezért nem tudják sze­mélyesen meg tárgyal ni a föld cserélését. A munkájukat, hogy el tudják végezni, szükségessé váliit, begy a seemélyeket lakóhelyü­kön felkeressék tárgyalások végett. Gádoros községben előrelát­hatólag a földrendező bizottság, cse.k október ö.-lo,-re tudja befedezni munkáját, >tz orosházi járásban Nagyszénás és Békés- . sámson községben előreláthatólag október 2.-ig befejezi a föld­rendező bizottság munkáját, v.f Vannak ol^an személyek is, akik nem fogadják el a csereingatlan földet. Igy pl, Gyoma községben Ugor György 6 kat.holdas, Kovács Imre 4 kat.holdas egyéai leg dolgozó parasztok a földrendező bi­zottság előtt ugy nyil • ot ozxak, hog\, ha az ő földjüket nem hagy­ják meg, másik föliet nem fogadnak el. Ugyancsak Gyoma községben a földrendező bizottság előtt megjelent H.Kovács terez UÍM. állampolgár 9 kat.holdas, kinek földje és tanyája bele esett a tago3itisba és ugy nyilatkozott a földren­dező bizottság előtt, ho^y ő nem magyar állampolgár és az ő föld­jét nem ta 6 osithaSsák be, /:Jzzel kapcsolatban a földrendező bizottság a békésmegyoi földrendező bizottsá 6 boz fordult állás­foglalás védett.:/ Az elmúlt 2«t órában a tsz.-ek felfejlesztésével kapcsolatos iz­gatás miatt őrizetbevételt nem foganatosítót tunk. Békéscsaba, 1^55. szeptember 3o. /: Süle andráai/ áv.hdgy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom