MDP Békés Megyei munkatervei, jelentései 1952-1955

1952-1955

ÍM­B«J|.Béfcésmegyel Főosztály* S2I 0 TJAN TITgQSt Békéscsaba. Ti t * c f'ő/jo< Békésmegye területéről a Kv.-április.14.-i. határozatával kapcso­latban jelentésemet az alábbiakban tesszem megi Megyénk területén a tagnapi nap folyamán, ugy az üzemekben, mint mezőgazdasági szocialista szektorokban, több helyen rendkí­vüli párttaggyüléseket tartottak, ahol megtárgyalták Nagy Imre elvtárs leváltásának ügyét, Így pl. a nagyszénási "DÓzsa" tsz.­tsz.-. a taggyűlés egyhangúlag elitélte Nagy Imre magatartását, majd határozatban követelték, pártból való kizárását, és egyben súlyosabb felelőségrevonását. Hasonló megnyilvánulás volt tapasz­talható a végegyházi t z.-nél. is, ahol paullk József tsz,-tag, ugy nyilatkozott, hogy ha Nagy Imre 1953.-ban. nem foglal állást a tsz.-ek, ellen, ugy ma Végegyháza községben 2,-errős tsz.-mű­ködhetett volna. Nemcsak a tsz,-tagok, de a dolgozőparasztság döntőrésze is, elítéli Nagy Imre elvtárs magatartását, Igy pl.Fekete József 49»-Óves, MDP,-tag, orosházi lakos, ugy nyilatkozott, hogy 6 egyet ért azzal, hogy a párt eltávolítja soraiból a nem oda valókat. Hasonlóan nyilatkozott Hovorka pál 45»-éves, «DP»-tag. tóthkomlósi lakos aki elmondotta, "idelye, hogy Nagy Imre sorsa felett intéz­kedjenek", csak azzal nem ért egyet, hogy a Kv,-ilyen esetekben, mindig az események után kullog, polyák József 48,-éves, pk,békési lakos, fodrász-mester,KTSZ*­tagja ugy nyilatkozott, hogy idelye volt Nagy Imrét leváltani tisztségéből, me t valamennyi Ktsz,-felbomlott volna, ha igy megy tovább. Annak köszönhető az is, hogy a Fém és vasipari Ktsz.­felbomlott. Frankó Pál Békéscsaba,Tanya.63.szám alatti lakos ugy nyilatkozott, hogy kár volt Nagy Imrét leváltani, mert 5 a dolgozőpsrasztoknak jót akart. Hisz az utóbbi időben valamennyi egyéni do lgözóparaszt gazdaságilag megerősödött. Majd megjegyezte, hogy ezt a politikát beszüntetik, akkor vége az egyéni-gazdálkodásnak. Tóth Sándor állami-gazdsáág dolgozója, MDP«-tag. ugy nyilatkozott, hogy Nagy Imre politikájával nem akart rosszat, csupán segíteni a parasztságon, majd megjegyezte, helyes volna a KV.-meglátná a állami-gazdaságban éa tsz.-ben, folyó helytelen politikát, ami az anyagtakarékosság terén van. példának hozta fel, hogy a blankai üzemegységben az elmúlt évben mind három széna-kaszálás elrohadt, mert azt nem gyűjtötték be. A tagnapi nap folyamán ellenséges ellemek részéről aktiv megnyil-

Next

/
Oldalképek
Tartalom