MDP Békés Megyei munkatervei, jelentései 1952-1955

1952-1955

Ez megalkuvás és ebből kifolyólag ennek a községnek több mint 50 a beadással hátralékos dolgozó parasztok száma. Megmutatkozik a beadás területén az ellenség aknamunkája is. Pl. JSlek Zoltán bé­kési lakos, pkiv, telekkönyvezető, jobboldali beállítottságu oly­képpen nyilatkozott a beadásról, hogy a dolgozó parasztoktól az állam megint el fogja venni az összes gabonát és a parasztoknak megint nem marad fejadagjuk. Most azonban kevesebben lesznek olya­nok, mint tavaly, hogy összes gabonájukat az államnak adják le. Tanultak a tavalyi évben, hogy milyen rossz, amikor egész évben éhesek. Reméli,hogy a beadási kötelezettség nem megy olyan simán. Tsz-einkben, miután sok tsz-ben a buza előlegek osztása már meg­tört/ént és ez a többi tsz-ekben tudatositvan van, a kilépési és feloszlási szándék jóval alábbhagyott, mint az korábban tapasztal­ható volt a megyében. Pl. a békéscsabai Béke tsz, melyből sok tag ki akart lépni és erre vonatkozóan nyilatkozatot adtak le, miután 20-20-q suzát,kapott a tagság, á kilépők is visszavonták nyilat­kozatukat. Emellett még szórványosan lehet tapasztalni kilépési szándékokat. Pl. a békésszentandrási Kossuth tsz-nél, ahol a tagok száma 33 fő, 22 fő kéri a kilépését. A rossz osztalékra hivatkoz- • nak. A feloszlást indítványozó személynek felkutatása folyamatban van. Ugyanígy az endrődi Viharsarok tszcs, melynek vezetője kulák, ugyancsak fel akar oszolni. A tagság 75$-a követelte a feloszlást. A feloszlási szándék hátterének nyomozása és egyben a tsz elnöké­nek kizárása folyamatban van. Még mindig mutatkoznak szórványosan tsz. tagok részéről jogtalan és önkényes eljárások, pl. a szarva­si Ady Endre tsz-ből Szebgyinszki Mihály tsz-tag, a tsz. lovát la­kására vitte haza, s az elnök felezólitására sem volt hajlandó visz szavinni azt. A gépállomások megyei viszonylatban nem töltik be teljesmértékben feladatukat. Rendkívül sok géptörés van és gépállás, különösen cséplőgépeknél, példa erre az,hogy a héten egyedül a békési járás­ban 113 cséplőgépből mindössze 86-87 cséplőgép dolgozott, járáson belül pl. Csárdaszállás községben 16 cséplőgépből mindössze 7 csép­lőgép dolgozott. Az illetékes gépállomás vezetők arra hivatkoznak, hogy kevés a szakképzett körzeti szerelő és nem tudják elvégezni a rengeteg javítási munkálatokat. Sokesetben nincs megfelelő alkat­részt. Az alkatrészhiányra való hivatkozás esetenként helytálló' több gépállomás, igy pl. a békéstarhosi is nem kapta meg az erő­gépekhez és az uj P.párlat elnevezésű üzemanyagokhoz szükséges speciális gyujtószereket, melyből kifolyólag a traktor kokszolódá­sa rendkívül gyors és helyenként rövid üzemeltetés után le kell állitani az erőgépeket, mert a bekokszolódás miatt a géphajtását nem birja, azonban tulynomótöbbségben megmutatkozik a feláletesség és a hozzá nem értés, kezelés és javítás. Pl. a rossz és felelőt­len kijavitást bizonyitja az f.hó 15-én történt és jelentett békési Vörös Csillag tsz.közös szérűjében történt tüzeset, ami abból kö-" vetkezett be,hogy az erőgép /G.35-ös/ kipuffogójának alsó nyilasá­ra rendszeresitett elzáró lemez helyett közönséges 1 mm-es bádogle mezt erősítettek fel két csavarral, mely bádoglemez eldeformálódá­sából kifolyólag szikra pattant ki, mely felgyújtotta a szérűt. A felületesség és hozzá nem értés miatt állandóan vannak többerára, ill. napra terjedő munkakiesések csapágyolva^dások miatt. Pl. Arató Lajos MDP-tag, gyulavári gépállomás dolgozója erőgépén csapágyolva dás volt azért, mert a gép olajozását elmulasztotta. Emiatt 3-napi kiesés volt az erőgépnél. Ehhez hasonló hibák megyei viszonylatban előfordulnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom