MDP Békés Megyei munkatervei, jelentései 1952-1955

1952-1955

tői meg is kapta. Ennek ellenére a Metallóglóbus vállalat csak rész ben ezközölt • szállítást, azonban ezek sem 80j»-os fémek, mely alap arra, hogy könnyen törések legyenek. Az igazgatósághoz a fennti vál lalattól levél érkezett, melyszerint már lassan egyhónappal ezelőtt feladták a ki^ívánt minőséget és mennyiséget, azonban még a mai na­pig nem érkezett meg. Ugyancsak komoly hiűa, hogy az erőgépeknél most vezették be a M F w párlat nevü uj üzemanyagot, melynek kezelése sokkal nagyobb szakértelmet, sokesetben specialistát követel. Olyan eset előfordult sokesetben, hogy a gyújtáshoz traktorgyujtó helyett lámpát használnak,, mely aztán az egész működést állandóan zavarja. Az R-35-ös traktorokhoz nem kapnak hengerfejéé, valamint kb. 200­db. porlasztó hiányzik, melyet ugyancsak nem tudnak leszállítani. Az EM. által tervezett és nehézkesen leszállított uj szikrafogók rosszak, legtöbbhelyen le is szer»elték azokat. Ugyanis olyan nagyon lefolytja a gépet, hogy vagy nem tud teljes erőt kifejteni, vagy pedig a kipufagócsövön lefolytott gáz a gép vezetőjénél állandó hányingert idéz elő, főleg azokon a gépeken, ahol függőlegesen van­nak a kipufogók. - ' '. Ezenkívül apró anyagokkal sem rendelkeznek. Pl. Gyula László oros­házai kombájnvezető azért állt 3 órát gépével, mert a kombájn ara­tó szerkezeténél egy nyitszeg elszakadt, helyébe másikat nem tud­tak azonnal tenni. A begyűjtés többnyire megfelelő ütemben folyik és a dolgozók több­sége közvetlenül a cséplőgéptől tesz eleget kötelezettségének* A • ; mai napon Orosházán begyűjtés nap lesz, melybe bevontak valamennyi tsz-t és egyéni gazdálkodót is. Pl. a Dózsa tsz. 600-q búzát fog ezen a napon beadni. Vagy pl. a vésztői Vörös Csillag tsz, mely 130-q gabona hiányában valamennyi kötelezettségének eleget tett. Ecsegfalva község begyűjtési tervét 63j5-ra teljesítette. í'öbbhelyen igen nagy lendületet adott az Éf. határozata az első jutalmazásáról. Pl. a mezőkovőcsházai Rákóczi tsz. tagjai együttesen elhatározták, hogy az elsőséget meg fogják szerezni és versenybe vannak a község­ben" lévő Újélet tsz-el. Az előbbi 11-waggon búzát szállított be, az utóbbi csupán négy nap alatt 510-q-át. Hasonló helyzet tapasz­talható egyéni vonalon is. Pl. -Biliére Lajos mezőkovácsházai egyé­nileg dolgozó, beadási kötelezettségének eleget tett és azt mondta, hogy maradt neki bőven, amivel mostmár szabadon rendelkezik. Többhelyen továbbra is fennáll a tsz-ek feloszlásával kapcsolatos hangulat. Cs.Nagy János, a dombegyházai Petőfi tsz. tagjának azonos nevü fia - aki Miskolcon tüzér szkv. - szabadságon van itthon és az elmúlt napokban kinnt a tsz-ben volt dolgozni. Azt mondta, hogy az anyja ki fog lépni és a búzát is egyénileg akarja learatni - e­zért jött haza - és azt mondta, hogy Miskolcon már oszlanak a tsz­ek, mindenki diheti állatait és földjét is. Ennek következtében kb. 30 tag ment az elnökhöz és a helyi tanácshoz, hogy most már ők is ki akarnak lépni. Dandé János, a gyulavári Újélet tsz tagja iwel járt el a tagtársaihoz, hogy kérjék kilépésüket a gazdasági év vé­gén. Eb. 60^-a aláirta a tagságnak. Az endrődi Petőfi tsz-ben Csík v József pártonkivüli, volt 12 holdas középparaszt szervezte meg u­gyancsak aláírásokkal a csoport feloszlatás! szándékát, melyet a tagok aláirtak, s eljuttatták a minisztériumba. Az örménykuti Előre tsz-be 19-én volt gyűlés szervezve, melynek tárgya a jelenleg folyó munkálatok lettek volna, azonban a gyűlést a tagok megzavarták köz­bekiabálásaikkal, melyben egy jegyzőkönyv felvételét kérték a fel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom