MDP Békés Megyei munkatervei, jelentései 1952-1955
1952-1955
Jelentem, hogy folyó hó 14-én a felsőnyomási Ali.gazdaságban . voltam,' kivizsgálni azt, hogy megfelel-e a valóságnak az, hogy kb. 2oo drb. tehenet akartak megmérgezni. Az ügyben több elvtárssal beszélgettem, akik ismerték az eseménye ket, és megállapítottam azt, hogy a gafcdaság tejüzemében dolgozó személyek, név szerint: özv. Ravasz Mártonná és Horváth Istvánná között állandó személyi vita volt kialakulva, mivel Ravasznénak nem tetszett az, hogy Horváth-né a tejüzem vezetője, aki nála sokkal fiatalabb. Szeptember hónapban a szeparált tejben a tehenészek két esetben találtak a szeparátorban maradt tejiszapot, amelyre azt mondottál hogy méreg, amelytől elpusztulnak az állatok. Szeptembe±21-én amikor Ravasz-né a szeparátort takaritotta, a gépből kiszedett iszapból egy darab beleesett a szeparált tejbe, amit Horváth-né meglátott és mivel rosz viszonyban voltak, ráfogta Havasz-néra, hogy akarattal tette bele azért, hogy az állatokat megmérgezze, és a gazdaság Vezetőjének Horváth-ne elmondotta, hogy a másik esetben is Ravsz-né tehette tele a tejbe az iszapot smibe ő szándékosságot lát. Ravaszné pedig azt állitotta, hogy véletlenül esett bele az iszap a tejbe akkor, amikór Horváth-né látta és a másik esetben is mosogatás közben eshetett bele az iszap. Megállapításom az, hogy az iszap valóban véletlenül kerülhetett bele a tejbe, mivel a szeparált tejet az asztal mellé szokták tenni és a .mosogatás közben az asztalról könnyen teleeshet más idegen anyag is. A tejiszao pedig nem méregtartalmu, amit az is bizonyit, hogy amikor megkérdeztem, hogy mit szoktak az iszappal csinálni, akkor elmondották, hogy a tejházban lévő nagyobt edénybe gyűjtik össze amit időnként.a sertészetbe visznek el és a. sert tésekkel etetik fel. A tejiszap tartalma a tej szennyezőanyagaiból és különböző baktériumokból tevődik össze. Leginkább , és legtöbbnyire gümőkór baktériumok vannak benne, amitől az állatok, ha azt megeszik gümőkórosak lesznek, és épen ezért a Minisztertanács határozata alapján a tejiszapot el kell égetni vagy másmilyen formában meg kell semmisiteni, tehát még a sertésekkel sem szabad feletetni. Jamtrik pál. áv.alhdgy• Jelentés. Békéscsaba, 1952 október 15.