MDP Békés Megyei munkatervei, jelentései 1952-1955
1952-1955
0 Megyénk területén a mezőgazdasági munkák ugy a szántás, mint a vetés, valamint a betakarítás vontatottan halad és ennek következtében a megye terv teljesitése is nagyon alacsony. Hiányosság mutatkozik egyes termelőcsorortok munkaijánál, mivel figyelembe sem veszik a szovjet agrótecnika alkalmazását, ig^ pl. a geszti Táncsics tszcs, az őszi árpáját sem vetette kerWzt sorosan és amikor a járási tanács Bíró Jánosnak a Táncsics tszcs elnökének felhivta a figyelmét a keresztsoros vetésre, ugy nyilatkozott, hogy nem érdekli semmi, ug^ végzi a munkályát, ahogy azt ő akarja, ugyanakkor egyes termelőszövetkezeti csoportoknál hiányosság az, hogy a tagság arra hivatkozva, hogy nincs kenyerük, nem járnak ki a tszcs-be dolgozni, mint pl. a gyulavári Viharsarok tszcs, ahol az állatgondozókon ki-vüá a tagság nem jár ki munkára és ugy vélekednek, hogy jobb volna ha a tszct ét az állami gazdasághoz csatolnák. A békekölcsön jegyzése a tegnapi nap folvaáán is tovább haladt, azonban tapasztalható olya megnyilvánulás is egyes termelő csoportoknál, mint pl. t gyomai Uj csillag tszcs-nél, ahol maga a pártitkár is a-on a véleményen van, hogy nincs pénz és a ért nam jegyezn-k az amterek. A nevezett tszcs-ből eddig 16. személy jegyzett békekölcsönt, akiknek átlaga nem éri el a loo frt-ot és még 25 személy van, akik egáltalán nem jejyeztek. Tapasztalható olyan megnyilvánulás is, hogy a mezőberényi l-es számi téglagyárban maga a vezetőség is, mindössze 3-4oo frt-ot akart jegyezni. Megyénk területén a háborús rémhírek továbbra is tapasztalhatók. Egyes helyeken azonban ahová az utóbbi napokban leszerelt katonák érkeztek haza, ol w an megnyilvánulások vannak, hogy ha háborúra készülnének akkor nem volna leszerelés. Mikusik János 4 holdas egyénileg dolgozó pk. csorvási kisparaszt ezzel kapcsolatban ugy n^ilakozott, hogy eddig elhitte azt a rémhírt, hogy háború lessz, mert de mostmár tisztán látja azt hogy csak az ellenség terjeszti, mert ha háború lenne akkor nem szerelnének le a honvédek. Ilyen megnyilvánulások mellet toávbbra is tapasztalható olya kijelentések, mint pl. Kulich János nagyszénási "-enin" tszcs, tagja, aki ugy nyilatkozott, hogy az nem biztos, hogy naggyakoriat lessz, inkább biztos az hogy valamire készülnek, mert még ilyen nagy megmozdulást nem látott, majd hozzátette azt, hogy hagy Ferenc hamarosan meglátogatja Magyarországot. Vagy pl. Ács Dezső orosházi pk. hentes bizalmas körében azt mondotta, hogy nem gyakorlat az ahol tucatjával vannak sebesültek és halottak, hanem az már háború és neki ne is mondják azt, hogy ez gyakorlat, mert ez már valóságos háború. Térem Istvánné 3 holdas egyénileg dolgotó pk. utcán menetközben olyan kijelentést tett, hogy minek ez a sok katona itt és minek kínozzak őket ezzel a gyakorlattal. Kijelentését 3 arra menő honvéd halottá és Téremnét mégá|itvji megmagyarázták, begy a néphadseregben nem kínozzák a ka-