MDP Békés Megyei munkatervei, jelentései 1950-1952

1950-1952

táré, s ott beszéd nélkül fogja megmutatni, alt a kii- . löabség egy 12 holdas középparaszt és egy tszcs tag életkörülménye között. Az osztályéi le: sig különöse c. r. eg-ye. déli részeiben, tehát Orosháza, Mézőkovás sházai járások területén abban reménykedik, ho^y egy.rendszerváltósás lesz, s akkor a tagositás által érintett földjüket ismét viasza fogják kapni. Ádám í'ernc almáskamrasi 28 holdas kulák ezzel kapcsolatban pl. elmondta, hogy " lem bir az'ea-. ber termelni ás jól a dálkodni, hisssn az elmúlt' év­ben-Is kicserélték a földet és HÍikorra a másikat rend­behoztam, újból cserére került a sor. Ha-az ember egy kicsit rendbehozza a földjét elveszi 1 ' és helyette rosszabbat adnak, az adót állandóan emelik, minket állandóan sanyargatnak. Még szerencse, hogy nem fog sokáig tartani, hiszen már erősitik az amerikai had­sereget. " /Egyoldalú. / Zsíros Mihály 34 holdas nagy-­: kamrasi kulák elmondotta, hogy ha ez a rendszer igy marad, akkor t.Íjesen tönkreteszik. Zámhori István ^ battonyai 3o holdas kulák pedig a következőket mondta 3 el: " Azt csinálnak ezek a kommunisták az emberrel, amit akarnak, az öreg Isten sem tudja őket egyenlőre megállítani.- Csak azt várom, hogy Koreában végezzenek • már az amerikaiak, utána mi fogunk sorrak örülni." /Egy-" oldalú értesülés. / « rendszerváltozással, kapcsolatos hiresztelssek hatása tapasztalható a dolgozó parasztok • között is. Különösei} a mezőkovácsházai járás területén nagy számmal vs.m»k olyanok, mint Diósi János dombegy­ház! lo holdas középparaszt, aki a következőket mon­dotta cl: " En azt mondom, legjobb lesz nekünk most hallgatni, mert ma még azt csinálnak a kommunist:k aait akarnak, de majd hamarosan vége lesz ennek. Legjobb ha az ember Mindentől távol tartja magát," Békéscsaba, 195o, szeptember 12» .. /: Habuda Zsigmond :/ áv.szds. . osztályvezető. V - 2 - ;

Next

/
Oldalképek
Tartalom