MDP Békés Megyei munkatervei, jelentései 1950-1952

1950-1952

pedig ugy nyilatkozott, hogy " Nem helyeslem a tago­sit'st m'r csak ez^rt sem, mert tudom, hogy mindnyájan 'ép akár akarjuk, akár nem, kolhozba fogunk kikötni. L'r pedig én szabad akarok lenni." Hasonló a megnyilvánulása Balogh Ferenc 6 holdas kisparasztnak, akit jobboldali magatartása miatt zártak ki az MDF-bői és Deák Imre kulák, malomtulajdonos befolyása alatt áll - azt mond­ta: M Sm bizony nem megyek a tszcs-be, mert az egyenlő a koldusbottal, nem cserélnék én egy tszcs taggal sem." A középparasztság részéről még mindig bizonyos fokú passzivitás mutatkozik a tagositás és a tszcs felfej­lesztésével szemben, és megnyilvánulásaik azt bizonyit­ják, hogy még jelentős mértékben érvényesül közöttük a kulákok befolyása. Igy vélekedik Höszler István eleki 13 holdas középprraszt, aki azt mondja: n Ha az én föl­demet is betagositották volna, a tagosításba én sem szi­veser adtam volna le a földemet, csakúgy mint a tctbi dolgozók, mert most elveszik a földeket és máshol adnak sokkal rosszabtat helyette." - Hoffmann János gyulai 15 holdas középparaszt ugy nyilatkozik, hogy " Mindegy nekünk, hogy milyen rendszer van, mi mindenféleképpen sújtva vagyunk, jslvették az én földemet is és cserébe sokkal rosszabbat kaptam, ezért nem helyeseltem én már akkor sem, amikor meghallottam, hogy tagositani fognak." Passzivitásával akarja leplezni ellenséges magatart'sót ozilágyi Balázs kevermesi 14 holdas középparaszt, aki' azt mondja, hogy " Én már annyira teleuntam az egészbe, hogy mindent odaadnék nekik, csak hagynának békén, de állandóan zaklatják az embert. " Lem lehet azonban általánosítani ezeket az ellenséges megnyilvánulásokat a középparasztság hangulatára. FI. Csomós György 17 holdas középparaszt,gyulai lakos azt mondja, hogy " Én bizony helyeslem a tagositást, mert a szomszédomban levő tszcs-nek látom a fejlődését és még én is meggondolom, a családomat rábeszélem és belé­pek a csoportba. " A jó felvilágosító munka eredménye képpen Bucsa községben újra 4 középparaszt lépett be a tszcs-be. Jól vélekedik Horváth József dombegyházai lo

Next

/
Oldalképek
Tartalom