MDP Békés Megyei egyéb értekezletei 1949. március 25.

1949. március 25.

A szervezetlenség gyenge sé ge . Béké ssamson Szlrvas tv^eAaw fel kell hívni a munkaberseny ki hl vására. Az egész megyét kihivték versenyre a Gyulaváriak most a kihivást el is kell fogadni és oda keT±"'natni, hogy ezt Írásban is megtörténjen. A mezőgazdásági versenyt meg kell értetni a parasztokkal, meg kell velük értetni, hogy ha nagyobb a termés azért még nem kell nagyobb adót fizetni. A rizstermelésre veszik sokan az irányt, de nem ugy ahogy azt a mi szövet­kezeti tervünk meg kívánja.Be kell vezetni a harcé dik tipusu gazdálkodást. A vizjogot a harmadik tipusu gazdálkodási csoportok kedvezményesen fogják me gkapni. A mezőgaaáászok a szaktudásukon keresztül serkentséfe a parasztokat a murié kák elvégzésére. A"z OSZH-nal nem véletlen vannak hibák, mert nem a demokratikus szellemben dolgoznak az ottani adminisztrátorok és igazgatósági tagok.Központon ke­resztül igyekszünk exi hibák ki küszöbölé sé re . A termelő csoportok vezetői nem olyanok, hogy irányítani tudnának nagyobb csoportokat politikai téren. A gépállomás támogassa a most alakuló termelési csoportokat. A most működő termelő csoportokhoz ha akarnak csatlakozni földjükkel együt és az intézőbizottság nemelég erős ugy nem kell szorgalmazni a csatlakozá­sukat. Vannak magán traktorosok akik 28 frt-ért szántanak.Meg kell nézni, hogy mi­ből adódik, hogy ezt előállt.Ugyanakkor meg kell nézni, hogy a magán trak­torral való szántás olyan nagy mértékben előre ugrót, holott parasztjaink tavaszi időszakban iáegenkettek traktort a földjükre engedni, mert az na­gyon lenyomja a talajt. bzem zavarok nincsenek, üzem képesek vagyunk a tavaszi munkkánkal kapcso­latban. Défosz-al kapcsolatban a Központnak az az utasítása, hogy a traktorosok tevékenyen részt vegyenek a Défosz munkájában. Több helyen megnyilvánult, hogy nem mernek véleményt nyilvánítani a parasz­tok. Irányt kell vénünk a felvilágosító munkára , hogy ezeket a kisparasz­tokat a kulák ne tudja megfélemlíteni. A községi szervezeteken keresztül ki kell vizsgálni a kulákokat és konkrét adatokkal menjünk a kulákok ellen. A Défosz munkás tagozatott ki kell építeni. Az Ókigyosi legelővel kapcsolatban még nem tudtuk megtalálni a módját, hogy hogy lehetne ezt megszerezni mert közülettel állunk sasmben.De megpróbáljuk hogy legalább egyre szét letudjuk csatolni. Addig ne történjen beállítás sehova amíg meg nem gyözük a töbséget annak helyességéről, mert csak így tudunk eredményes murikat végszni. Hoffman elvtárs: Azt szere taén, hogy a területi kérdést Írásba küldjék be a Megye Bizottság­hoz és az Alközpontba, hogy ezzel az időt itt ne vonjuk el az értekezlettől. Majd több adat beszolgáltatást kér az elvtársaktól Utána rá tér a központ határozat ismertetésére, hogy miért nem engedte meg a korai szántás megkezdését.Nem akattak, hogy a Gépállomás gépei tönkremen­jenek a fagyos fölbe. Felmerült az elszámolás kérdése, ezt ugy oldják meg, hogy egy hét benmarad­jon, ha pedig oly nagy szükség van a pénzre akkor előleget kell kiadni, hogy a Pártnapokat szombaton meglehessen tartani. Sármás elvtárs: üdvözli az elvtársakat idehelyezése alkalmával .Ugy láttom hogy itt jobban dolgoznak az elvtársak mint észak Magyarországon.Majd a Hivatalos Közlönyben megjelent érdeklő rendeleteket ismerteti az elv tár sakált . A kulák politikával kapcsolatban használják fel az elvtársak a hamarább kezdet szántásnál történt hátrányokat. Soltész elvtársnak helyt álló az a kérése, hogy nem kapták meg, hogy beszá­molót kell tartani, de mégis azt látjuk ha nem is felkészülve jöttek az el ide, mégis nagyszerű beszámolókat nyújtottak ami annak a bizonyítéka, hogy az elvtársak jó munkát végeznek.Megköszőni az elvtársak megjelenését és továbbra is jó munkát kivan az elvtársaknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom