MDP Békés Megyei titkársági értekezletei 1951. január 19. - 1954. március 16.

1954. február 17.

Második: napirend: Borbély elvtárs: A szocializmus építésének uj szakaszában pártunk nagy^ célkitűzései, kormányunk, programmja uj távlatokat tárt a magyar dolgozó nép elé. B nagyszerű feladatok megvalósításában most is, mint mindenkor munkásosztályunk jár az élen. Célkitűzéseink azaz dolgozó népünk jólé­tének Növeléséért vivott harcban igen komoly feladatok hárulnak iparunk­ra, ezen belül megyénk iparára. Az iparositás további lassúbb üteme pa­rancsolóan megköveteli, hogy egyes üzemek, sőt egész iparágak is a meg­lévő kapacitásuk jobb kihasználásával, a termelés jobb megszervezésén ke­resztül, minden nagyobb beruházás nélkül jelentősen növeljék termelésü­ket. A Központi Vezetőség júniusi, majd októberi határozata leszögezi, üogy egész népgazdaságunk további fejlődésében több évre előre, legdön­tőbb láncszem a mezőgazdaság termelésének megjavítása, terméshozamának gyorsütemű növelése. Ahhoz, hogy mindezt mezőgazdasagunk el tudja érni az iparnak is fokozottabb segitséget kell nyújtani számára. Elsősorban mezőgazdasági felszerelések nagyobbarány u rendelkezésre-bocsájtásával, de nem utolsósorban azzal is, hogy könnyű és élelmiszeriparunk az egész o rszág lakosságával együtt a falut is bőségesen el tudja látni közszük­ségleti cikkekkel. A mezőgazdaság terméshozamának nagyarányú és gyorsü­|temü növelése, amely egész dolgozó népünk további fokozódó jólétének kulcs­kérdése, nem kis-mértékben attól függ, hogy az ipar mennyire tudja mind­ezeket a követelményeket kielégíteni. A szocializmus építésének uj szaka­szát, a dolgozókról való gondoskodás, a dolgozó tömegek anyagi jólétének szakadatlan növelése jellemzi. Az életszínvonal állandó és jelentős emelé­sét azonban csak akkor valósithatjuk meg, ha iparunk minden részletében és jóminőségü termékekkel teljesiti, illetve több fontos területen túl­teljesíti tervét. Az erre történő mozgósítás, célkitűzéseink helyességéről való meggyőzése dolgozóinknak - ez legfontosabb feladata üzemi pártszervezeteinknek, és pártszervezeteink mellett a szakszervezeti és Dísz-szervezeteknek és vala­aennyi kommunistának. Ennek legfőbb formája, dé egyben feltétele is, hogy széleskörű politikai nevelő munkával még tovább fejlesszük a szocialista verseny mozgalmat, dolgozóink öntudatát. A felszabadulás óta eltelt idők alatt, de különösen a fordulat éve után a munkaverseny dolgozóink széles­k örü tömegmozgalmává vált. A versenymozgalom további fejlődése jellemezte ^1953 évben megyénk üzemeit is. Az általános fejlődésen belül azonban ver­senymozgalmunkban, de különösen versenyszervező, irányító munkánkban szá­mos olyan hiba csúszott be, amelynek gyökeres azonnali megváltoztatása fon­tos feltétele további előrehaladásunknak. A verseny szervezés régi módsze­rei sok tekintetben elavultak, s most meg kell találni azokat az uj mód­szereket, amelyekkel legjobban elősegíthetjük a Központi Vezetőség júni­usi és októberi határozatának maradéktalan végrehajtását az ipar területén. Ezen hiányosságokra azonban beszámolóm későbbi részében kívánok majd ki­térni! Az 1953 • évi tervkövetelmények végrehajtására való mozgósításban összevetve megyénk pártszervezetei általában jó munkát végeztek. Javult szakszervezeteink és üzemi Disz-szervezeteink ezirányu munkája. Az aszá­lyos esztendő és sok tekintetben helytelen gazdaságpolitika okozta nehéz­ségek ellenére is nőtt megyénk munkásosztálya öntudata is, ami nyilván­való üzemi pártszervezeteink javuló munkájának eredménye. Megyénk üzemi dolgozóinak odaadó és lelkes munkája, valamint az előbb em­litettek alapján megyénk ipara 1954.január havi tervét lo3.4 %-ra telje­sítette. Ezen belül a minisztériumi ipar lo2.9 %-ra, a helyiipar I05.I %-ra a szövetkezeti ipar I06.3 %-ra teljesítette tervét. Atervteljesitést jelentős martékben elősegítette az élelmiszeripari üzemek 13.4 %-os túl­teljesítése. Az élelmiszeripari minisztériumhoz tartozó vállalatok,kivéve a megyei ipar tárgyhavi teljes termelési tervének teljesítése azonban csak m indössze 92.5 %-os. Igen súlyos a lemaradás a könnyűipari minisztérium­hoz tartozó vállalatainknál, melyek terüket mindössze 88.7 %-ra és az épi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom