MDP Békés Megyei titkársági értekezletei 1948. június 9. - 1950. december 15.
1948. június 9.
- 2 Gi Kolompár elvtárs Szarvas :A v két Párt egyesité e után bizonyos elhidegülés mutatkozott, de ez már felengedett, a szemináriumok jók. A lo-es csoportokba a volt szocdemek beosztása még nem történt meg, ezt a munkát holnap kezdjük meg, a pártmunkások közé is bevesszük a volt szocdemeket.Az államosítással kapcsolatsán a.. MÜLöz rendezett szülői értekezletet, melyen 150 szülő vett rész t. AZ értekezleten tz államosítás tbfcXkiÚwk mei let foglltak állást, az ivet csupán 3 személy nem irta alá. Az egyház is rendezett ugyanezen a napon értkezletet, de mi azt igyekeztük lokalizálni, kisgyülést 4 rendeztünk, melyre megvolt a kellő előkészület, melyen elfogadták az államosítást. Papok nélkül a tanítók nem akadékoskodrak, taktikáznak, el akarják a kérdést odázni. Tegnap az evangélikus prezsbitérium tartott ülést, melyen igen érdekes jelenség volt. AZ ülésen rásztvett 12o személy, melyből csak 30 - 40 foglalté az államosítás ellen állást, 3 mellette, a többi semleges maradt, AZ érteks zlet előadója: Kiss György lg* lelkész. A volt szociáldemokraták összeírása folyik. Az általínos harguk> t elég^jó, de \ munkanélküliség, kenéyrhiány komoly gondot okoz, de ez inkább tendencia, 82 ezirá nyu felvonulások, mely az iskolák államos it ; 's "val van kape. : olatban. Így ily en felvonulás alkalmé*loo -2oo ember vonult fel, denem ritMság a JLo - 2o .zemélyből álló csoport felvonulása, de az már csíllepult. Arásitést kért az államvédelmi ís. Kongresszusi slSkászületfeS még nincs aem-k, mö eete ölünk • ssze. A JÜSzŐgaz.daaégl munlák naryon szépen haladnak, csak az a baj, hogy a búzának az uszok 3© - 4° #-ét viszi el. • pétviazony elég jó. * pértközi órtekea let elfő adta a pártprogramot, hajlandó' együttdolgozni velünk a Kisgazdapárt é3 ezirényban a Parasz.tpárt is jó. Petrl elvtárs Vésztő: Az egyesülés után azt tapasztaltuk, bo^y a ho zánk csatlakozott volt szociáldemokraták idegenkednek, tul 'rzékenyek, vigyázni kellett, ha már mi ketten-hárman együtt voltunk, azt hitték, hogy róluk beszélünk, de ez a fagyosság kezd felengedni. A lo-es csoportok szervezése modt van folyamatban, AZ aliamositassa1 kapcsoljtban tartottunk szülői értekezletet a községházán, melyen kb. 2oo személy vett részt, ülőadó volt a Nemzeti Bizottság elnöke és e főjegyző, A gyűlés eredménye nem teljesen kiilégitő. i.zegyház Ls gyűlésezik szorg l;;s,n. á t-nitók közül 12 férfi és b nő eyyh nguleg az államosítás mellett"foglaltak állást. Kisgyülést 5 helyen tartottunk, 2 tanyait és 3 községben volt megtartva, i'ermelósi versenyben csupán b 3zemély vesz részt. Államosítással kapcsolatban gyüjtfc$ük az aláírásokat, házi agitációval tudunk legnagyobb eredményét elérni. Juhász elvtárs Gádoros: az egyesülés után bizalmatlanság mutatkozott,de. most már fölmelegydés tapasztalható. A lo— s csoportok átszervez ése megtörtént, volt 94 lo-es csoport, ma van I05, ebből 16 szociáldemokrata elvtárs a veaető. Al'amosit ássál a községünkben minem rendeztünk szülői értekező tet, csak nz TuNDSz, melyen kb. 12o személy vett ré:.zt, akik 8Z államosítás mellett fogaltul: állast. Az áliamositás mellett lévő állásfoglalásra aláírást is gyűjtöttünk, eddig 1912 al éirásunk van. Katholiku3 szülői értekezlet* is volt, n.elyen kb. 40-50 vettek róezt, akik ez államosítás ellen foglaltak állast. Kisgyülíseket nem tartottunk. Aláírásokat az egyház rés érői is gytJjtőttek, kb. 3-4.-500 aláírásuk von. Az egyhá ak részéről az ev. és n re^*. eg házzal nincs baj, csak a knth. van ellenállás , Lengyel Lárzló kat. pap felolvassa a pásztorleveleket. A katholikus tanítók eleint: mind eilena voltak az állán ősit ásnak, de 0 tonf lügyelő átirata után mindanryian 8z, államosítás mailett foglaltak él-, lést. A volt szociáldemokraták összeírás t a jövő héten csináljuk, a loes csoportok újjászervezése mér megvan. Az általános hangulat elég jó, bér volt tüntetés a községben, de már csillapult a helyzet, A közmunka teién baj van, mert nem elkel:. ; rak munkásokat, nagy a munkanélküliség. • ( z. • • : > ./. '• - . \ I