MDP Békés Megyei aktívaértekezletei 1948. július 3. - 1954. október 30.

1954. január 19.

Mert ha ezt aem tesszük, ezek a hibák a szövetkezeti mozgalom lejára­tásához vezetnek, a középparaszttal való meghasonulásra, a szegényparaszt­ság dezorganizálására, egész politikánk megzavarására. Ss mindebből ter­mészetszerűleg következik, hogy meggyengi.tjük, sőt lehetetlenné tesz­szük szocialista épitésünk fejlődését. Gátoljuk és megakasztjuk a párt­ós a kormány határozatainak végrehajtását, különösképpen a legutóbb meg­jelent nagyjelentőségű, egész mezőgazdaságunk fejlesztését szolgáló r ha­tározat végrehajtását. Olyan következménnyel jár, mint ahogyan azt ienin elvtárs tanitja: "Összekeverni a középparasztot a kuláksággal, bárrailyen mértékben is kiterjeszteni rájuk a kulákság ellen irányuló rendszabályo­k at, ez annyit jelent, mint a legdurvább módon megsérteni nemcsak a szov­j et-hatalom valamennyi dekrétumát, nemcsak egész politikáját, hanem a kom­munizmus alapelveit is." Mindezek'az elkövetett súlyos hibák azt mutat­ják, hogy nem sikerült a megyei pártbizottságnak a Központi Vezetőség határozata után sem változást elérni pártfunkcionáriusaink jó-részénél, hogy uj módon dolgozzanak. Hogy megértve a párt politikáját, mindenek­előtt a politikai munkát előtérbe helyezve, a funkcionáriusok és a párt­tagok nevelésén kereszgül tudjuk biztositani a határozatok végrehajtását. Mindezekért az elkövetett hibákért elsősorban a megyei pártbizottságot és személy szerint engem terhel a felelőség. Hogy nem tettünk meg min­dent, ismerve a hibákat, hogy azok gyors felszámolása biztosítva legyen. ^ A megyei pártbizottság elvi, politikai irányitása, vezetése nem megfelelő. A vezetés felszines, nem hatol a problémák mélyére, í*em von le a jelen­ségekből következtetéseket és nem harcol eléggé szívósan a hozott ha­tározatok végrehajtáséért. A termelőszövetkezetekből kilépett dolgozó pa­rasztokhoz való helytelen viszonyt maga a megyei pártbizottság is a külön­böző jelzések alapján már régeg. látta, azonban nem vont le elvi követ­keztetéseket - a konkrétan felvetődött kérdésekben esetleg intézkedtünk, ­|ami oda vezetett, hogy most január közepén, hónapok multán kell összponto­sítanunk erőinket, hogy ezeket a súlyos hiányosságokat felszámoljuk, általában ismerte a megyei pártbizottság a középparasztsághoz való viszony­nál megmutatkozott helytelen megnyilvánulásokat, szektánságokat. De terv­szerű, hatékony intézkedéseket nem foganatosított azok felszámolására. Nem neveltük eléggé a pártapparátust, a párttagságot a párt politikájá­nak szellemében és nem biztositottuk tervszerűen, hogy ezek a zavaros, hely telén nézetek, azok okai és következményei világosan álljanak a mi elv­társaink előtt, hogy ae megértés alapján azokat felszámolva helyesen hajt­ásuk végre a párt határozatait, ma bár felvetődött, de nem tanítottuk e­léggé a mi elvtársainkat, pártfunkcionáriusokat arrá, hogy Pártunk Köz­ponti Vezetőségének határozatai alapján megértsék az uj módon való dol­gozás jelentősegét és módszereit. Az is hiba, hogy október után lezárt­nak tekintettük a termelőszövetkezetek megvédéséért folyó hardot, hogy a későbbi idők során nem kisértük megfelelő figyelemmel a munkájukat, sőt esetenként a termelőszövetkezetek helytelen megnyilvánulásinak uszályá­ba esve / a mindenáron való megvédés jelszava alatt/ elnéztük ezeket a túlzásokat, amelyeket a kilépőkkel szembe tanúsítottak. Nem láttuk, hogy ez a magatartás éppúgy árt a termelőszövetkezetek tekintélyének és meg­szilárdulásának, mint a kilépőknek. Nem dolgoztuk fel megfelelően a mi elvtársaink között, hogy a termelőszövetkezetekből kilépett tagok a hol­nap szövetkezeti tagjai. Hogy okos politikával ne az ellentétek, hanem az együttműködés, a barátság mélyüljön. Hogy ne sértődöttséggel és mély se­bekkel, hanem rokonszenvvel váljanak el a termelőszövetkezettől. Hisz a kilépettek száz és százai mondják el, hogy nem azért léptek ki a termelőszövetkezetből, mert nem értenek egyet a termelőszövetkezeti gaz­dálkodással. Hanem azért, mert vagy nem voltak megelégedve a szövetkezet vezetésével, gazdálkodásával, vagy mert egyéb konkrét sérelmeik voltak, vagy jórészük az árral sodródott. Ott is súlyos hibát követett el a me­gyei pártbizottság, hogy nem alkalmazta pártszerüen ezeknek a súlyos hi­báknak az elkövetőivel szembe a felelőségrevonást párt, állami és tömeg­szervezeti vonalon egyaránt. Aminek következtében alakult ki ilyen ál-

Next

/
Oldalképek
Tartalom