MDP Békés Megyei aktívaértekezletei 1948. július 3. - 1954. október 30.
1953. november 14.
Mag kell javitani a tagjelöltfelvételi munkánkat, hogy kiküszöböljük azt a sok visszautasításokat, melyek megvannak. Becsületes pártoakivüli dolgozónak adjunk megbízatást. Amikor a kérdőivet akarjuk neki átadni - több párttaggal, pártonkívüli dolgozóval beszéljünk el velekapcsolatban. Az ezévben történő tagjelöltfelvétel között mindössze 3 középparaszt van, azt is a szeptemberi hónapban vettük fel. Ha azzal a módszerrel fogunk dolgozni, amit felvetettem, fogunk változást eszközölni ezen a téren. Azelőtt, mielőtt felvesszük a tagjelöltet T hosszabb ideig bizzuk meg munkával. Bzen-keresztül nem fognak olyan dolgok lenni, hogy a tagjelöltfelvétele után nem hajladnó pártmunkát végezni, tagdijat fizetni. Sebestyén elvtárs SZLIT: Látnunk kell azt, hogy a- szakszervezet országos^ viszonylatban elvesztette azt a tekintélyét, amivel a szakszervezetnek rendelkezni kellen. Bz azért történhetett meg, mert kizárólag a termeléssel, munkaverseny szervezésével foglalkoztunk többé-kevésbbé megfelelő eredménnyel. Ugyanakkor a dolgozók érdekvédelmével való foglalkozásról teljesegészében megfeledkeztünk, ezzel egyáltalán nem foglalkoztunk. Klaukó elvtárs, beszámolójában birálatot gyakorolt felém, hogy nem dolgoztuk fel megfelelően a Központi Vezetőség júniusi határozatát. Bzzel a bírálattal teljesegészében egyetértünk.«em volt megfelelő ennek a határozatnak a feldolgozása, ami adódik abból, hogy akkor kerültem a megyébe, nem ismertem a szakszervezeti munkát'ezen a területen. Magától a megyei pártbizottságtól sem kaptunk ehhez megfelelő segitséget, hogy ezt a határozatot megfelelőképpen feltudjuk dolgozni, aem kaptunk megfelelő segitséget munkánkhoz a megyei pártbizottságtól. Békekölcsönjegyzéssel kapcsolatban számoltattak be bennünket munkánkról. Még elnökségi ülésen a megyei pártbizottság nem vett ré* ozt, pedig a meghívót minden egyes alkalommal átküldjük. dolgozók érdekvédelmével való foglalkozást előtérbe állítottuk, azonban könnyen belenyugodtunk abba, ha a vállalatvezetők, műszakiak megfelelő nehézségre való hivatkozással azt vetették fel, hogy ezt és ezt nem lehet megvalósítani. Legnagyobb hiányosság az, hogy a minisztériumokkal nincs meg a megfelelő kapcsolat, -^zen a területen kell nekünk a munkát legelsősorban javitani, hogy a minisztériummal, a minisztérium •'. egyes osztályaival megfelelő kapcsolatot tudjunk kiépíteni. Olyan hiá-i nyosaágok vetődnek fel, mint a Kötöttárugyár napközi'otthonának, bölcsödének a bővítése. Bnnek megvalósításának oka az, hogy a minisztériumok és a tanácsok között nem megfelelő a kapcsolat. Pl. meglehetne oldani ezt a kérdést ugy, hogy a mellette lévő gyógyszertárat másik helyre áttenni, ahol a város szempontjából sokkal nagyobb szükség van rá. Brre megfelelő pénz nincs, ha a Kötöttárugyár a megkapott beruházási keretből oldaná meg, nem maradna keret a bölcsödé épit-séhez. Vagy az elosztás területén is mutatkozik meg hiányosság, pl. a mezőkovácsházi gépállomásnak meszelés szempontjából kiküldtek olyan hatalmas mennyiségű meszet, aminek egytized-része elég lett volna. Ugyanakkor a kőszigeti állami gazdaságban mészhiány miatt az építkezést nem tudták folytatni. A bérezés területén is vannak súlyos hiányosságok, -t*zen a téren üzemi p- rtszervezeteink sem adnak megfelelő /segitséget.Pl. a Ruhagyárban, amikor a szakszervezet felvetette a túlórázásnak a kérdését, a vállalatvezető elvtársnő azt vetette fel, hogy a szakszervezetnek ez ne-legyen feladata. i>ie állítsa szembe a dolgozókat a vállalatvezetőségével, hanem a munkaverseny szervezéséért harcoljon. Mi felvetettük azt, hogy ez ellen harcolni fogunk. A műszakok szervezzék meg ugy a munkájukat, hogy a 8 óra alatt oldják meg a selejt kijavítását. hiányosság mutatkozik a kollektivszerződések végrehajtásánál, tízek a hiányosságok csak azért adódhatnak elő, mert amikor ezek meglettek kötve nem volt meg vele kapcsolatban a megfelelő ellenőrzés, wem ellenőrizték megfelelően a szerződésben foglaltakat. Bzzel kapcsolatban azt vetnénk fel, hogy a Szot elnöksége a kollektivszerződéssel kapcsolatban a jövőévben olyan tervezetet dolgozón ki, hogy ne legyen 14o pontból álló, hanem legyen kevesebb, de ezeket meglehessen valósítani.