MDP Békés Megyei aktívaértekezletei 1948. július 3. - 1954. október 30.

1953. szeptember 18.

ban Békésszéntandsáron, de máshol is megtalálható ez. Bz a beavatko­zás sokesetbea gazdaságilag tönkre-tette a termelőszövetkezetet, pl, a gya r otvetésnél a termelőszövetkezetekre lett erőszakolva, hogy megfe­lelő hőfok aélkül vessék el a gyapotot, aem akarták a termelőszövet­kezetek elvetai, mi türhetetlea, miaősithetetlea magatsrtásaakkal rájuk erőszakoltuk, a következménye az lett, hogy az összes gyapot elfagyott, újra kellett vetai. És meg kell moadaauak ősziatéa, hogy aegyedrészét sem hozzák, mintha időbea vetettük vodua el. Neküak azoaaal, szinte egyik napról a másikra biztositaauak kell és ugy kell dolgoznunk, Ugy kell támaszkodauak a termelőszövetkezetekre, hogy miadea egyes termelőszövetkezeti tag érezze, hogy ő a gazdája a terme­lőszövetkezetaek. A paraacsolgatást, utasitgatást fel kell számolai. Sür­gő sea felszámolva biztositaauak kell, hogy semilyea szerv részéről, sem állami, sem párt, tömegszerv részéről durváa, parancsolgató módon "be­leavatkozni a termelőszövetkezetek életébe - nem lehet, Egyébként a ter­melőszövetkezeti demokrácia biztositása, a termelőszövetkezeti tagok jogainak, véleményének a figyelembevétele, tiszteletbentartása - egy­ben a termelőszövetkezeten belül lévő középparasztság megnyerésének fon­tos eszköze. Azok a parasztok hozzávoltak szokva, hogy az ő lo-15« hold­jukon álladdóan tervezgettek, meghatározaták a tennivalókat és most arra lett kárhoztatva, hogy csupán az lett neki megmondva, hogy holnap hova megy dolgozni. De nem vett részt a termelőszövetkezet életében meg­felelően. Amig ugy érzi a termelőszövetkezeti tagság és a középparaszt­ság, hogy a termelőszövetkezeten belül parancsolgatnak, mindent uta­sításra hajtanak végre, amig a termelőszövetkezet "cselédjének" érzi ma­gát, addig nem lesz szocialista paraszt, nem tud felszabadultan, meg­gondoltan, körültekintően résztvenni a termelőszövetkezet életében, nem fog megfelelő légkör kialakulni a termelőszövetkezeten belül. Bizto­sitanunk kell azt, hogy minden egyes szerv tartsa.tiszteletben a ter­melőszövetkezeti tag jogát, biztesitani kell azt, hogy a termelőszövet­kezetek vezetése demokratikus legyea. A Pártaak ez az álláspoatja, ezt kell, hogy vigyük a termelőszövetkezeti tagság között. Félreértbe te tle­aül azt is leg kell szögezai, hogy a Párt az elkövetkező időbea har­colni fog azok ellea, akik valamilyea formábaa, a legcsekélyebb mérték­bea megsértik a szövetkezeti demokráciát, aem tűri meg a$ parancsolga­tást, az utasitgatást,a termelőszövetkezetek felrúgását. Ugy vélem, hogy­ha a termelőszövetkezeti tagok ezt látják, komoly mértékben megnő a bi­zalmuk a termelőszövetkezettel szembe, komoly eszköze a szövetkezeti de­mokrácia biztosításának. Mindezek mellett azt is fel kell vetni, hogy különösképpen a feloszla­ni akaró termelőszövetkezeteknél kellene' a problémákat külön-külön is tisztázni. Általában az a tapasztalat, hogy nagyon sokrétű problémák ve­tődnek fel ezekben a termelőszövetkezetekben. A feloszlani szándékozó termelőszövetkezetnél jórészben azt yetik fel, hogy sok a föld, nyilván­való emellett elmenni, figyelemenkivülgagyni felelőtlenség, nyilvánvaló segiteni kell rajtuk. Székben a termelőszövetkezetekben feltétlenül tervszerűen, a felmérések alapján biztositani kell a több gépi munkát, a gépállomások közvetlen segítségét, hogy megoldódjon a nagyobb föld­területnek a megművelése. Elősegíteni és javasolni ezeknek a termelő­szövetkezeteknek a kevésbbé munkaigényes növényeknek a vetését, java­solni, hogy az egyszerűbb vetésforgót alkalmazzák, növeljék a kalászo­sok vetésterületet, a füves vetéseket. Ha ez nem megy, akkor azonnal, sürgősen intézkedni kell, a földmüvelésügyi minisztérium engedélye a­lapján a fölös földterületet vegyék le. Azonnal felterjeszteni a mi­nisztertanács felé a pártbizottságok véleményének a kikérése alapján. Ezzel a kérdéssel, - bár nem most vetődik fel - nagyon vigyáznunk kell. Nem arról van szó, hogy 12-14 holdas termelőszövetkezetet sok földte­rületünek nyilvánítsunk, hanem ott vessük fel, ahol ténylegesen problé­mák vannak, ahol 25-3o-4o holdak vannak. Egyes termelőszövetkezeteknél,

Next

/
Oldalképek
Tartalom