MDP Békés Megyei aktívaértekezletei 1948. július 3. - 1954. október 30.
1953. július 1.
szellemében, meg kell magyaráznunk és megvitatni a dolgozókkal, hogy tervekre, tervfegyelemre, munkafegyelemre és a munkaverseny további szélesítésére továbbra is szükség van. Hisz természetszerűleg adódik a határozat szelleméből. Ez fogja biztositani népünk felemelésétk a szocializmus épitését. Vagy azt is előre lehet látni, hogy falun as ellenség a begyűjtés megszüntetését fogja propagálni, túlzott követeléseket állit, hogy ugy az iparban, mint a mezőgazdaságban gyengeségünk jelének fogja feltüntetni a határozat intézkedéseit. Ami a begyűjtést illeti nyilvánvaló, higy az elkövetkezendő időkben a határozat szellemében szükség van ráA törvényesség legteljesebb betartása, minden túlzás, zaklatás, bürokratizmustól mentesen. Csak a begyűjtési törvényben megállapított teljesítések alapján tudjuk a zavartalan ellátást,/ a dolgozók életszínvonalának emelését biztositani. Éppen ezért ennek megmagyarázása, az ellenség ilyenirányú tevékenységének visszaverése alapvető feladatunk. Mindenek előtt ezek mellett legfontosabb, azonnali feladataink közé tartozik párt-, állami vonalon egyaránt a törvénytelenség, önkényeskedés'nek a teljes felszámolása, a megrendült államfegyelemnek, törvényességnek a helyreállítása, az állam és jogbiztonság megteremtése. Természetszerűleg csak adminisztratív eszközökkel megteremteni nem lehet, amit csak körültekintéssel, szervezett politikai munkával lehetséget. A határozatból adódóan a közvetlen feladatok végrehajtása mellett >azt is látnunk kell, hogy hiba lenne, ha a most folyó különösképpen a mezőgazdaság területén lévő közvetlen feladatok kicsúsznának a kezünkből, ha nem fordítanánk gondot arra, hogy a szervezett jó munka alapján az aratás, cséplés, betakarítás, tarlóhántás, és másodnövények elvetése biztositva legyen. Szerves része a határozat végrehajtásának ezeknek a közvetlen feladatoknak a jó elvégzése is* Értessük meg és vitassuk meg a, becsületes dolgozókkal a birálat jelentőségét, az abból adódó közvetlen tennivalókat, de leplezzük le kíméletlenül és verjünk vissza minden ellenséges kezdeményezést bárhonnat is jöjjön. A helyes önbiráLa.t, amelyet Pártunk vezetői gyakoroltak még egységesebbé fogja kovácsolni a Magyar Bolgozók Pártjának sorait. Szorosabbra fogja fűzni Pártunk kapcsolatát a munkásosztály, a dolgozó parasztsággal, a régi és uj értelmiséggel, a pártonkivüliek tömegeivel. Erősíteni fogja Partunk, kormányunk, népi demokratikus államunk és dolgozó népünk egységét. Nagymértékben fogja el.ősegiteni hazánkban a szocializmus épi, tését és ezzel együtt népünk jólétének emelkedését 'és biztosabb^ még szilárdabb alapokra való helyezését. Tömörítsük sorainkat a határozat végrehajtásának biztosítására. Meggyőződésem, hogy mindannyiunkban az * az érzés ál, hogy még szilárdabban állunk a Párt Központi vezetése mögé,, még Keményebben ás erőnket nem kiméivé fogunk harcolni, hogy ezek a natározatok a valóságban maradéktalanul végre legyenek hajtva,. Marik elvtárs Szarvas JB: A járási bizottság aparátusával lehetséges-e ennek az anyagnak' a feldolgozása, határozat ismertetése? Dumitrás elvtárs Orosháza <JT: Mennyiben van összefüggésbe a Németországi kérdésekkel'?* Bodóné elvtársnő MT miniszteri meghatalmazott: Az általunk szervezett mozgósító értekezleteket megtarthatjuk-e, vagy csak a későbbi idők folyamán? ' - . , Nun elvtárs MÉSZÖV; Kuláklista eltörlése milyen kedvezménnyel fog- járni a kulákok fele, hogyan fogjuk megkülönböztetni őket? Qze elvtárs Mezőhegyes ÁG: Lehet-e szigorúbb követelésekkel fellépni a minisztérium felé, pl. rendelet van rá, hogy minden ezer dolgozóra egy SZTK-t kell beállítani, nálunk hármat kellene beállítani, azonban egyetlen-egyre sem adott keretet a minisztérium. érdesek;