MDP Békés Megyei aktívaértekezletei 1948. július 3. - 1954. október 30.

1953. július 1.

A hibák: elkövetését nagymértékben, elősegítette a Párt súlyos elmaradása ideológiai és elméleti téren. A pártvezetés, párt sajtója nem tácrta fel az ideológiai téren mutatkozó súlyos elmaradást. Az ideológiai kérdése­ket nem harcosan Vetették fel, hanem általánosságban. ITem reagáltak a konkrét hibákra, személyekre való tekintet nélkül. Az ideológiai kérdése­ket, amelyek döntő fontosságúak a párt fejlődése, egész politikája, káde­rek fejlődése, a kommunisták és nép nevelése szempontjából, a pártve­zetés izinte albérletbe adta egyetlen elvtársnak, Révai elvtársnak. Aki éveken keresztül monopolista helyzetet foglalt el ideológiai területen. A súlyos lemaradásért ideológiai téren ilymódon elsősorban Révai elvtárs a felelős. A pártvezetésnek a leszűkítése, kollektiv vezetés helyett személyi vezetés, egyben az államvezetés leszűkítéséhez, ahhoz vezetett, hogy a.pártvezetés nagyrészt kisajátította az állam minisztertanács funk­cióit. Minisztertanácsnak nem volt önálló szerepe, a pártvezetés árnyé­kává lett. Ehaez nagymértékben hozzájárult^ hogy a párt főtitkára, a minisztertanács elnöke egyszemélyben Rákosi elvtárs, amely helytelen volt. Helytelen módon vezette a párt és személyesen Rákosi elvtárs az Állam *édelmi Hatóságot. Helytelen volt, hogy Rákosi elvtárs közvetlenül utasí­tásokat adott,• hogy az Állam Védelmi Hatóság hogyan dolgozón, kit tar­tóztason le, utasított a letartóztatottak fizikai bántalmazására, amelyet törvény megtiltott. Emellett Rákosi elvtárs utasításai többesetbén hely­telenek voltak, megnehezítették az igazság felderítését. Mindezeknek a megállapításán tul, a vezető elvtársak őszinte, kommunista önbirálatán tul az iparosítás kérdésében, a mezőgazdaságban, a lakosság ellátása terén, valamint rendőrség, az állami viszonylatban elkövetettek sürgős, halaszthatatlan kijavítása érdekében a Központi Vezetőség.azonna­li* gyors intézkedésekre hozott határozatot, amelyekbiztosit$ák a hibák maradéktalan felszámolását. Mindenek előtt elhatározta, hogy gyökeresen meg kell változtatni a Párt egész politikáját, csökkenteni kell az iparo­sitás ütemét, mindenek előtt a nehézipar fejlesztésének ütemét, Pelül kell vizsgálni a népgazdaság fejlesztési tervét, ennek kapcsán a beruhá­zásokat, A gazdaságpolitika gyökeres megváltozása, uj gazdaságpolitika irányvonala alapvető célkitűzése a lakosság, mindenek előtt a munkásosz­tály életszínvonalának egészséges és állandó emelése, a dolgozók szociális és kulturális ellátottságának megjavítása}, továbbfolytatva lassú ütem­ben a szocialista iparositás politikáját, mely változatlanul a Párt fő­irány vonala. Ennek megfelelően már 1953-ban csökkenteni kell az ipari ter­tolés emelkedésének mértékét, ugyanakkor csökkenteni kell az 53-ra elha­tározott beruházások összegét, 54-ne előirányzott termelési emelkedést, mintegy 8 százalékban kell meghatározni. Meg kell változtatni a nehézipar és könnyű-, valamint élelmiszeripar termelési fejlesztésének arányát köny­nyü - és élelmiszeripar javára. Természetszerűen betartva azt az elvet ? hogy a termelőeszközök termelésének viszonylag gyorsabban kell fejlődni, • mint a fogyasztási eszközöknek. Éppen ezért fokozni -a könnyű, de különös­képpen az élelmiszeriparban a beruházásokat, hasonlóképpen növelni kell a mezőgazdaság beruházásait is. Pelül kell vizsgálni az egyes iparágak ed­dig tertoevett és elhatározott beruházását, abból a szempontból is. hogy azok mennyiben felelnek meg az adottságnak, népgazdaság egyes ágai arányos fejlesztési követelményének. Jelentős mértékben lasitani kell a föIdala­ti vasút építését Budapesten, és igy megtakarított igen jelentős Össze­geket egyes nelyek. a budapesti közlekedés haladéktalan megjavítására, valamint lakásépítésre kell felhasználni* A beruházások átcsoportosításánál s általában a gazdaságpolitika megvál­tozására irányuló gyakorlati intézkedéseknél ügyelni kell arra, hogy a népgazdaság egyes területén tett intézkedések során felszabaduló munkaerő gyors elhelyezést találjon, munkásokat, alkalmazottakat munkával ellássák. Emelni kell a beruházásokat a mezőgazdaságban, növelni kell a mezőgazda­ság termelékenységét és hozamát, beleértve az egyénileg gazdálkodók gazda­ságait, hasonlóan ehhez a termelőszövetkezetek fejlesztését, nem szabad megengedni az állami gazdaságok területét tovább növeljék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom