MDP Békés Megyei aktívaértekezletei 1948. július 3. - 1954. október 30.
1953. július 1.
ahol a vezetésben a hadseregnek: a népgazdaság teharbiróképességére tekintet nélkül - túlzott fejlesztési irányával párosult. Ezért elsősorban farkas Mihály elvtárs a felelős. Á személyi jellegű vezetés akadályozta és lehetetlenné tette, hogy a párt, állam élen igazi vésető kollektíva alakuljon ki. Csak igen kis számban vittünk előre fiatal vezető kádereket a legfelsőbb funkcióba és ezeket inkább formálisan, mint ténylegesen. Valójában a vezetés klikszerü volt és mindössze négy elvtárs Rákosi, Gerő, Farkas és Révai elvtársak kéziben összpontosult, •^sek az elvtársak lényeges kérdésekben nem birálták egymást, vagy legfejebb egymálközött, nem vezető pártszervekben gyakoroltak egyes esetekben bírálatot. Ennek az volt a következménye, hogy a pártvezetésben a birálat és önbirálat, mint a kommunista vezetés alapvető módszere nem érvényesült. A bajokra és hibákra gyakran fátylat boritottak, általában a vezetés nem ment le a hibák: gyökeréig, nem számolta fel a rosszat gyökerestől. Mindez nagymértékben akadályozta uj, a munkásosztályhoz, a néphez hü fiatal vezető káderek kifejlődését. Á vezetésbe kisszámba bekerült uj káderek nem, vagy alig vettek részt átfogó gazdasági és országos jelentőségű politikai kérdések kidolgozásában és megvitatásában. A kollektív vezetés helyettesítése személyi vezetéssel és a személyi kultusz azonban nemcsak a felső vezető káderek ,kifejlődése, felső vezetőkollektiva kialakulását akadályozta, hanem általában fékezte a káderek fejlődését, uj tehetséges, párthü káderek felszinre kerülését az egész Pártban, tömégszervezetekben, sőt az állami munkában. X személyi vezetés módszere, §. személyi kultusz kihatott a pártéletre, a pártszervek és pártszeíezet"munkáját háttérbe szorította a kollektív vezetés módszere a kötelező kommunista szeré nyságet'.Rontotta a pártfunkcionáriusok és pártszervek viszonyát a tömegekhez és szinteia pártvezetés általános módszerévé lett, A Megyebizottság, járási bizottság, pártszerveknél élesen és a megváltoztatásánál halasztást nemtüröen vetődik fel a kollektiv vezetés hiánya. A Megyebizottságnál a gyakorlat az volt, hogy nem a megyei pártválasztmány, a rae&ye legfelsőbb szerve határozta meg a legfontosabb intézkedéseket, tennivalókat, hanem szinte minden kérdésbn én magam döntöttem, én kezembe futott össze. Én magam teremtettem meg azt a légkört személyi magatartásommal, hogy a Megyebizottság tagjainak közreműködése, részvétele felelős kérdések megoldásában háttérbe szorult. Ez akadályozta, nehezítette az elvtársaink fejlődését, ezzel a módszerrel lényegileg elnyomtam az elvtársakat, feleslegesnek érezték magukat, esetenkánt Jem látták, hogy az ők véleményük fontos. Az elmúlt év során nehéz, aszályos év következtében mindenki látta, hogy probléma van a begyűjtés tekintetében, kaptunk 18o vagon engedményt a begyűjtési minisztériumtői, amit nem fogadtam el, az volt a vélemény, hogy nincs szükségünk engedményre, hogy a megye az állam iránti kötelezettségének eleget fog tenni, amely alapvetően helytelen volt. Ami alapját szolgálta annak, hogy brutális eszközökkel végezzék a begyűjtést. A Megyebizottsági üléseken vita lényegileg nincs,-az elvtársak, Megyebizottság tagjai egy-egy kérdéssel kapcsolatban véleményt mondanak, azonban éppen azért, hogy nem lett megfelelően fig^elembevéve, nem vesznek részt eléggé a munkába, mert ott az én vélemenygfirvolt a döntő. Amire előre felkészültem rendszerint az volt a Megyebizottság. határozatába. Vezetésnek ez a helytelen módszere a Megyebizottságon a kritikátlansághoz,különösképpen a személyre való tekintet nélküli bírálatnak az elfojtásához vezetett, ahhoz vezetett, hogy a mi elvtársaink abban a légkörben, ahol nem érezték magukat egész embernek, nem merték, felvetni akár a vezetéssel, akár a személyi magatartásommal kapcsolatos problémákat, nem mertek bírálni, merthisz lényegileg nem is volt mód és lehetőség adva erre. Ehnez hozzájárult az, hogy magam is türelmetlen^ durVa, goromba voltam az elvtársakkal szembe, ellentmondást nem türó módon beszéltem az elvtársakkal, ami nyilvánvaló, hogy alapvetően helytelen. Személyi kultusz is megmutatkozott, különösképpen a választások során rajzolódott ki legjbbban,