MDP Békés Megyei Megyebizottságának titkársági ülései 1949. szeptember 1. - 1950. szeptember 25.

1949. szeptember 1.

Jeg yzőköny T*. ... £4L A Megyei Bizottság 1949. szeptember 1-én tartott titkársági üléséről. elen vannak : Keleti Pereno, Ma£j»De János» Rajki Sándor, Such Jáao», Bába István és Szilágyi János elvtársak. Keleti elvtárs közli, hogy a szokásos keddi napról azért kellett el­halasztani az ülést csütörtökre, mert a Tagositó Bizottságok elnö­keinek kedden kellett megkezdeni munkájukat és a beindításnál szüksé­ges volt a községi felelős elvtársak jelenléte, másrészt, mert a köl­tözködés sel együtt járó nehézségek az ülés megtartását nem tették lehetővé.A Központi Titkárság határozatával kapcsolatban az ellen­séggel szemben behatolás meggátlására vonatkozólag közli, hogy a ha­tározatot a Megyebizottság apparátusában dolgozó elvtársak valamennyi­en ismerik, és kellő áttárgyalás után a nyilatkozatot aláirtak. Ennek megfelelően közli, hogy az uj Megyebizottsági épület valamennyi ajta­ja, vagy már elvan látva biztonsági zárral, vagy ez folyamatban van. Páncélszekrények beállítása minden osztályvezető részére sikerrel ját és az irattár részére is,val mint a Káderosztály részére sikerült tí­zen felül vasszekrényeket beszerezni, őrség még nem áll rendelkezésünk­re, miután ez a határozat a Központi Pártszervekre vonatkozik meg­33 ervezés céljábolá. Ili nem tehetjük meg, hogy a helybeli 4 ÁVH, szol­gálatos közül kettőt vagy hármat itt állítsunk örségbe, mert nem Ren­delkezünk felettük, nekik más munkájuk van. Még az örségre vonatkozólag ujabb Központi utasítást nem érkezik, addig is bevezetjük a gondnok elvtárssal az igazoltatást az utcai kapuból és ő látja el egyben az éjjeli szolgálatot is, minden másnap éjszakánként egy-egy elvtársunk felváltva kisegíti őt. Közli továbbá, hogy a gyulai és orosházi tit­kárság tagjaival ás megtárgyalta a határozatot, melynek megfelelően határidőhöz kötött intézkedéseket tesznek a két titkárság részéről. Suoh elvtárs tet J ; észrevételt az agit. prop. osztály elhelyezésére vo­natkozólag, Majoros, Bába' és Szilágyi elvtársak ugyancsak hozzászól­tak a kérdéshez. Főként arra mutattak rá, hogy az átköltözés első nap­jaiban, amikor lakatosok, telefonszerelők, asztalosok dolgoznak az épü­letben és minden szobában még nincs bútorzat mennyire fontos az éberség biztosítása. Határozat: az Osztályvezetők a renováláson dolgozó munkások munkáját tartoznak ellenőriztetni egy-egy politikai munkatárssal. Such elvtárs m Bába elvtárs a gépirá szoba megszervezésével kapcsolat­ban azt kérték, hogy engedélyezhető legyen kül 'nősen hosszabb tartalmú jelentések lediktálása, mert ha kézzel kell megírni ez rengeteg időt fog igénybe venni. Keleti elvtárs közli, hogy a titkársági határozat értelmében csak a káderes áallett lehet külön adminisztrátor és az m. titkár mellett. Különben ha a biztonság megköveteli és ehhez kell magunkat tartanunk, inkább legyen hosszadalmasabb egy munka elvégzése. Határozati Az M.B. egy napon belül megszervezi a gépiró szobát, mely­nek vezetésével átmenetileg Bartyik elvtársat bizza meg. Keleti elvtárs bejelenti, hogy a népnevelőmunka fokozása érdekében mely a kölcsön jegyzékének biztosításáról szolgál szombaton délután Békéscsaba,Gyula, és Orosháza városokban összevont üzemi és körzeti népnevelőértekezletet tartunk. A referátum elkészítéséhez, javasolja adatok megszerzését, a termelési frontról és ezért az üzemek leláto­,gatása eéljábol az osztályvezető elvtársakat munkatársak rendelkezés re bocsájtására kéri. ,z elvtársak hozzászólásai után, akik a népáeve­lőértekezlet fontosságát ybCjigi'yLXfáhangoztatták a titkárság ha­tározott: Kolompár, Lengyel, Máté, Farkas és Gsepregl és Szászak elv­társak látogatják le az üzemeket és hoznak péntek estig adatokat a re ferátumhoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom