MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1956. július 9. - 1956. október 22.
1956. július 9.
ban foglalkoznak a dolgozók a tsz. ü^yes-bajos problémáival, Ezt igazolják azok a tények, hogy a szélsőséges időjárás következtében is valamennyi tsz. időben végezte el a tavaszi munkát és jó minőségben. És ez a munka a növényápoláá folyamán mógcsak fokozóuik. A termelőszövetkezetekezidáig is élenjártak a növényápolásban.,Valamennyi tsz. a kukoricája* kétszer megkapálta /amelyiket a viz nem vitt ki./ És előreláthatólag a harmadik kapálást is az aratás megkezdéséig be tudják fejezni. Jól foglalkoznak termelőszövetkezeteink az állattenyésztéssel is. Igen szép pélüa erre a Petőfi tsz. ahol már most ugy foglalkoznak, illetve Ugy gondozzák a növendékeket^ hogy azokból jó tenyészállatok lehessenek. A tömegsservezetek munkáját értékelve a legtöbb segitsóget a Disz szervezet adta, különösen jó példával járt ezen a téren az ül őr e, Petőfi ós Vöröscsillag tsz. fiataljai. Ezek maguk is személyesen vállalták egy-egy dolgozó paraszt beszervezését. /Pld. Vöröscsillag tsz-ben Pöldesi István, Petneházi Eszti./ De sorolhatnánk több olyan lelkes fiatalt is, aki nemcsak"a mindennapi munkában, hanem a tsz szervezésben is aktiyan kivette, illetve kiveszi részét, A területi Disz szervezet ugy igyekezett az egyéni és a tsz. fiatalok között a kapcsolatot kiópiteni, hogy kultúrműsorral kedveskedett a tsz fiataloknak, vagy tsz ós egyéni dolgozó fiatalok találkozóját szervezte meg. A földmüvesszövetkezet két tsz látogatást szervezett, aminek eredményeaz lett, hogy a földmüvesszövetkezet tagsága, közül 8 be is lépett a tsz-be. Itt az a hiányosság, hogy a földmüvesszövetkezet a pult és a szemléltető ágitációval nem megfelelően foglalkozik. Es a földművesszövetkezeten belül működő szakcsoporttal sem Ugy foglalkoznak, ahogy kellene. Éppen, ezért té>rtént meg az, hogy a kertészeti szakcspoit felbomlót.!, ahelyett, hogy egy fejlettebb formára tért volna át. Az mNDSz is végzett munkát a termelőszövetkezet fejlesztés tekintetében, Bár tehetett volna többet is. Itt is a tsz., asszonyai azok, akik nemcsak szervező munkával,hanem fizikai munkával is nozzájárultak a termelőszövetkezet fejlesztéséhez és megerősödéséhez. Kiválóan dolgoznak az ETőr e tsz-nél Kiss Andrásnó ós Varga Jánosnó párttagok, a Petőfi tsz-nél Fazekas Jánosnó ós Braun Petemé tanácstagok, de sorol-' hatnánk még igen sok kiváló dolgozót és agitátort. Sajnos nem mondhatjuk el* a megfelelő segitsóget a tanács dolgozói részéről,, egyes esetben ellenállás is megnyilvánult. A begyűjtés vagy a pónzügyi üolgozók részéről, felvetették azt a kórdóst, ha itt tsz. község lesz, mi lesz velünk, hiszen akkor nem lesz szükség ennyi begyűjtési megbízottra és ennek szellemében nem is sokat foglalkoztak a tsz. szervezéssel. A tanács vezetőinél is van hiányosság, több mint 6-7 hónapon keresztül az elnökhelyettes /Bacsó elvtárs/ egyedül dolgozott, a titkár beteg volt..Jelenleg is ideiglenes gyugdijban van, az elnök iskolán volt, igy azután a munka is ugy döcögött, mint a 3-lábu ló. De nem segítette elő a tsz. szervezést az a körülmény sem, hogy a tanácselnökhelyettes fia is egyéni paraszt még ma is. Vagy a tanács dobozéinak egyrésze 2-3 kh. földön gazdálkodott. Az utóbbi 1-2 kivételével megszűnt, vagyis a tanács dolgozóit sikerült meggyőzni, hogy nem helyes az a kStlakiság. A felmerülő hibák ós hiányosságok abból' is adódtkk, hogy sem a járási tanács, sem a földmüvesszövetkezet felsőbb vezetői, de a Disz szervezet részéről sem foglalkoztak ezzel behatóan. A kint járó elvtársak meg sem kérdezték sok esetben, hogy vajo^ hogyan állunk a tsz-mozgalmi munkákkal. Ha a felsőbb szervek munkáját alaposan akarjuk elemezni^ akkor nem kielégitő sem a megyei, sem a -járási 'pártbizottság segitő, ellenőrző^munkája. Kanyó' elvtárs is csak megigójftte, hogy a tsz-szere ^asztalt elvtársakat fog segítségül küldeni. Sajnos az csak