MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1956. július 9. - 1956. október 22.
1956. július 9.
17/l/6o/RS. Készült 21 pld-ban. Jele n t é s a dolgozók beadványainak, leveleinek intézéséről. A Központi Vazetőség 1952. és 19*55. decemberi határozatának végrehajtá sát brigádmunkával megvizsgáltuk: Gyulai JB, JT, Mezőkovácsháza JB, JT Sarkad JB, JT. Szeghalom JB, JT, Megyei Tanács, -Békéscsaba Városi Tanács, Doboz, Battonya és Vésztő községi tanácsot. A KV. határozatainak megjelenése óta megyénk területén lényegesen megjavult a dolgozók beadványainak intézése, ugy a párt, mint az illami és gazdasági szerveinknél. A javulás abban mutatkozik meg a mult évekhez viszonyítva, hogy az elintézés ideje rövidebb /l hónapon belül/ a válaszok tartalmasabbak, a panaszok megnyugtatóbb elintézést nyernek, a panaszoknál nem a panaszt tevőt, hanem a panaszt vizsgálják meg. A párt és állami szervek vezetői egyre inkább megértik, hogy áT dolgozók beadványaival való foglalkozás a tömegek közötti kapcsolat erősítését segiti elő. ízt igazolja az, hogy negyedévenként, félévenként, de menetközben is foglalkoznak a dolgozók beadványainak intézésével* Az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva kb. 35-%) jMbal csökkant a dolgozók beadványainak száma. Pl. a Megyei Tanácsnál csak 12 db-bal, ezzel szemben Békéscsaba Városi Tanácsnál 156 db-bal, Mezőkovácsháza Városi Tanácsnál 61 db-bal. Ez az arány van meg a többi járási tanácsoknál is. A panaszok csökkenését elsősorban a gyors intézkedés tette lehetővé, /alig van sürgető levél/ másrészt a dolgozók személyesen teszik meg észrevételeiket, továbbá, hogy a tanácstagok egyrésze fogadó órákon felvetett panaszokat saját maga intézi el.sA csökkenés száma azt is igazolja, hogy javult a törvényesség betartása ugy az állami szervek, mint a dolgozók részéről. A panaszok gyorsabb és tartalmasabb elintézéséhes a Revíziós Bizottságok ellenőrző és segitő tevékenysége is hozzájárult. Lényeges javulás tapasztalható az irányban is, hogy a beadványokat Magyar Dolgozók Pártja Békésmegyei Végrehajtó Bizottsága- Békéscsaba