MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1955. július 4. - 1955. augusztus 29.

1955. augusztus 8.

- © ­Bátkai elvtárs javaslatával egyetértek, de ast aam tartom roess dolog­nak, hogy először a megyei igazgatóság jelentését tárgyaljuk meg és a gazdasági feladatok ismeretében a VB méghatárossá a politikai felada­tokat. A mi politikai munkánk a gazdasági munkára alapszik lényegében. Bí rd elvtárs i a jelentéssel kapcsolatban, ast hiezem elvtársak, hogy a jelentés Olag gondos és körültekintő, ha ezeket a jelentésben felve­tett feladatokat, valamint a vitában elhangzott feladatokat ml terv­szerűen végrehajtjuk, akkor eredményes munkát végzünk as őssi munkák­ban. Abban igaza van Bátkai elvtársnak, hogy lehetne es a jelentés po­litikusabb, hOfcj politikai kérdésben jobban ráirányította volna a fi­gyelmet még akkor is, ha a mesőfeazdasáfei i^ase^atóeág készítette, mert­hiszen itt komoly politikai munkát kell kiiejteni nemcsak a pártszer­vezeteknek, hanem az összes állami szerveinknek ls. hűből a szempont­ból a jelentés hiányos, e lehetett volna ugy megoluani a dolgot, hogy a ml mezőgazdasági osztályunk etekintetben belesegített volna. Mind­emellett teny, ho^y es a jelentés alapot adott ahozs, hogy megvitas­suk a feladatokat és a jelentés alapján mostmér kidolgozzuk a konkrét tervet, ugy a tanács végrehajtóbizottsága, mint a párt végrehajtóbl­sott8ága, 8 e konkrét terv alapján kell aztán végezni a munkánkat. Néhány kérdést felvetnék, ami az őssi betakarítási, őssi vetési munká­latokat illeti. A párt és tanácsszerveink előtt most az a feladat áll, hogy elvégezze a nyári betakarítást, cséplést, begyűjtést, emellett a termelőszövetkezetek fejlesztését bistositouk, 8 ugyanakkor mar meg kell kezdeni as előkészületet as őssi mesőgasdaságl munkákra, hogy ml a jövő nyáron a búzatermésben milyen eredményeket érünk el a megyé­ben • nagyban attól füge,, hogyan késsül most fel aa egées megye erre a munkára, hogyan készítjük elő as őssi vetéseket, kbből a szempontból igen komoly feladat áll most előttünk, merthiszen a tapasztalatok ast mutatják, ho^y egyes helyen a megyében • tss-ekben le, egyénleknél is­ellene vannak a korai vetésnek ős hívei az október második fele, no­vember első felében való vetésnek. Persze nekünk táiuaeskooni kell az ő gazdag tapasztalatukra, de a tény - s be lehet bizonyítani - hogy az idén ott volt jobb búzatermés, ahol korábban elvetettek ée ott volt gyengébb, ahol későbben vetettek, kat be lehet bizonyitani állami gaz­daságoknál és tsz-ekuen is. leitótlenül arra kell venni as Irányt, ho^y ebben a tervben megjelölt határidőre a veteesel végezzünk. Tekintettel arra, ho { ,y nálunk a fő eiővetemény a kukorica, cukorrépa, és csak ugy tudjuk a busát elvet­ni, ha ezt betakarítjuk - és tekintettel arra. hogy az érési iiő a kukoricánál kitolódik - esért kell nekünk felkészülni nagyon as őssi betakarításra ée az őssi Vetési munkalatokra, annál le inkább, mert amikor rendes volt as érési idő • mint tavaly * akkor le még november lo-ón is vetettünk, ét az Időjárás is kedvese volt akkor. Mennyivel inkább nehezebb less most, amikor az érési idő kitolódik, bekövet kés­het esős idő és korai tél is. hz teszi szükeóuOssó az alakos felkéssü lést erre a nagy munkára. most itt as első - t legfontosabb - egyrésst a politikai munka, más­reszt a szerveső munka, s természetesen a szakszerű munka* Lzen alap­szik az őszi vetések shkere. először politikai munkával meg kell ér­tetni a tss-ekkel, ho^y milyen fontos az Időben való vetés, ée mit kall ehhez tenniök. Be kell bizonyítani, hogy ténylegesen a korai ve­tés jobb eredményt hot. hzt ha csak hangostatjuk es nem vegünk szer­ved munkát, ez nem vesét eredményre* komoly szervese munkára van szükség* mindenekelőtt a tsz-ben miauén ta*^,^?** 0 ™*' b o<v aa össses oaaláata^okat vonják be as őssi betakarítási munkahoz. Kihasz­nálva minden időt mutassak meg, hogy ők képesek elv.tni október 25-re

Next

/
Oldalképek
Tartalom