MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1955. június 6. - 1955. június 27.

1955. június 22.

bük a járási elnökökkel is* Asoobea as elvtársak asm miauén esetben tudnak erről, mert aem mennek el a különböző értekezletre, ós asm ls hallgatják Így mag, Ebből adódik aztán, hogy ugy néz ki aa MNDSs mun­kája, hogy aem minden esetben a konkrét feiauatokra irányítja a fő figyelne t. Pedig most ls meglettük már az intézkedést, hogy p6Idául a meglévő termelőszövetkezetekben az MNDSs szervezetek vezetőségét meg akarjuk erősíteni, tartsanak rendszeresen vezetőségi üléseken,ós ilyen szempontból a vezetőségi ülések határozata alapján az aktívá­kat hívják össze, és beszéljék meg a feladatokat. Követkézé feladat­nak szabtuk meg, hogy a súlyponti területeken a községi szervezeteket megerősítjük, s itt Irányt vettünk arra, hogy a vesetőséget, ahol ar­ra szükség van, kiegészítjük, A községi pártbizottsággal való kapcso­lat terén sem mindig as MNDSs a hibás* Előfordult olyan eset. hogy amikor a községi párttitkárhoz mentünk valamilyen problémával, stb, est mondták, hogy hagyjuk most őket, nem érnek rá, majd máskor. Es vé­leményem szerint nem a leghelyesebb. A családtagok termelésbe való bevonásának nevelő munkájánál feladatul szabtuk, hogy ugy foglalkozunk velük, hogy ne csak mint családtagok kapcsolódjanak a munkába, hanem lépjenek be a tsz-be tagnak* A terme­lőszövetkezetek alapszabályát fogjuk ismertetni es asszony okkal, mert ezen a téren még elég sok probléma ven. i'sz• éj* vv^yéül dolgosé porasst­asssonyok találkozóját szervezzük meg több községben. Például Kondoro­son vasárnap, Dévaványán a Szabad Nép tss-nél e no 26-án, a kondoros! Viharsarok, Szabad Nép tss-nél szintén lest. A Kondoros1 Micsurin tsz. asszonyai meg akarják hívni a ruhagyári asszonyokat, 'i'ehát mennek esek a munkák a magunk vonalán, és Így ekésünk ls a Központi Vezetőség ha­tározatának szellemében dolgozni, a sajátos munkánknak megieleloen, de ehhez jobban össze kell hangolni a munkánkat a pártbizottsággal, nemcsak megbeszélni a dolgokat, hanem el is jönni ellenőrizni, (Behat ezen a területen kérjük, hogy sokkal komolyabban foglalkozzanak az MNDSz-szol, ugy tartsák ast, mint egy tömegeservosetet, amely igen sok segítséget ad a feladatok megoldásához. Ast a harcos lendületet, amely az asszonyokban meg van, fel kell használni, ezt asonban osak ak­kor tudjuk elemi, ha igénylik is az elvtársak. Meghívják őket vezető­ségi ülésre, stb, igy olstos, hogy megjavul a munka. • szektánság valóban fennáll a legtöbb helyen, ós itt is azt kérjük, hogy ezt a kérdést az elvtársak elsősorban a kommunista asszonyokkal tisztássák, mert ezek nem akarják megérteni annak káros voltát. Azt mondják, hogy "mi mióta párttagok vagyunk," stb. Kovácsáé elvtársnő felvetette, hogy a funkcionáriusok, a vezetők fele­sége nem vess rósst az MNDSz munkájában. Nem tudom, hogy ezért csak ss MNDSs a felelős? Vagy ugy is fel lehetne vetni, hogy nekünk igen sok MNDSs tagunk van, aki pártonkívüli, és esek ast mondják, hogy ők vé­gezzenek felvilágosító munkát a funkcionáriusok feleségénél? Vélemé­nyem szerint magának as elvtársnak kell megnevelni a feleségét, hogy kapcsolódjon be as MNDSs munkájába. Bár ven egy pár elvtárs felesége, aki eljár as MNDSs—be, de es igen kevés, A politikai nevelő munkával kapcsolatban látni kell, hogy as MNDSs uj munkára való átállásánál sok hiányosságot követtünk el. Es as a aöne­velő gárda, amely volt, eléggé széjjel hullott. Es most nehezebben tudjuk összefogni azokat, akik eddig rendszeresen végestek agitációs munkát. Es lenne a meglévő bizottságok feladata, amely azonban nem megy. A bizottságok munkájának kialakítására meg fogjuk tenni a szükséges intézkedéseket, és kérjük, hogy a bizottsági ertekezletén vegyenek rósst vésető elvtársak a párttól, tanácstól, a kapcsolatot jobban alakítsak ki, ós több segítséget adjanak e téren.

Next

/
Oldalképek
Tartalom