MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1955. június 6. - 1955. június 27.

1955. június 22.

eága nem bir megfelelő képzettséggel, ^ogy meggyőzze a kívülállókat, kzért fal kall készíteni a tsa-tagokat is, iiogy megfelelően tudja­nak agitálni, gppen oaért a perspektívát, ko^y milyen eélt tűznek ki, elsősorban a taa tagsága között koll komolyan tudatosítani, iiogy a Lenin, vagy Lózsa tsz-nok milyen tárva, elgondolása van azávben ás a Jövőre vonatkozóan, ha ezt nem tudjuk biztosítani, esetleg még olyan ls akad, aki együtt sir as egyéni dolgozóval, Mindenesetre ezek mellett nagyon fontos most - ée talán mindenek előtt a legfontosabb - iiogy a tsz-ekbon a növényápolás, az aratás-eeéplóe, betakaritásmegfelélő szervezettséggel, megfelelő időben és megfelelő minőségben follyon lo, Ezzel nem szükséges, hogy különösebben foglal­kozzunk, a tegnapi megyei pártaktíva részletesen tárgyalta ezt a kér­dést, és erről már sokat beszéltünk az elmúlt időben, helyes az a törekvée, ezt szolgálja a jobb munkára irányuló erőfeszítés ls e> hogy a tsz tagoknak minél nagyobb jövedelmet tudjunk biztosítani, kz alap­vető foltétele az előrehaladásnak. Vigyázni kell arra, hogy 1953-ban és est követően 1954-ben as vplt a jelsző, ko^y mindent megmozgatni, hoey a munkaegységre való részesedés minél magasabb legyen, A jöve­delem olyan emelésére, amely a tas egészének a fejlesztése rovására megy, Ilyenre nincs szükség, azzal aláássuk a szövetkezet további fejlesztését, ilyen törekvések most is leesnek, de nom szabad megen­gedni, mert mi a tez mozgalmat nemcsak 1955* őszén akarjuk fejlesz­teni, Sz éssaefugg a jobboluali elhaj/lássál, annak volt as irányza­ta, hat nekünk föltétlenül fel koll számolnunk és ettől mentesen kell törekedni orra, hogy a munka, az elért eredmény alapján növekedjen a jövedelem, A községi párt-végrehajtébleott6ág - jelon esetben a sarkául - jobban támaszkodjon ebben a munkában más egyéb szervekre, tanácsokra is, uasználják fel őket jobban mint eddig, főleg a Disz-t, mfJbSz-t, de a népfrontra ée termelóei bizottságokra is, iia ezekkel megfelelően fog­lalkozunk, ráállltjuk Őket is orro a munkára, komoly eeglteéget tud­nak aunl számunkra, ugyancsak foglalkozni koll a szakcsoportokkal is, egyenként kell meggyőzni az embereket, Számos lehetőség van, amit ma­gukba rejtenek ezek a szervek, A szövetkezeti községgé való fejlesztéssel és általában a fejlesztés­ééi kapcsolatban. Ahhoz elvtársak, hogy mi Sarkad községet szövetkezeti községgé szer­vezzük ebben az évben véleményem szerint még az is kevés, amit ml itt elmondottunk ahhoz, hogy ezt a oélt elérjük. Ehhez biztosítani kell a tsz-ekbon a jé munka, a megfelelő jövedelem biztosítása mellett est is, hogy a községbon, de as egéss országban - a termelőszövetkezeti mozgalom perspektíváit, a nagyüzemi gazdálkodás fölényét helyesen magyarázzuk a dolgozó parasztok között, Széleskirü agitációs munkára Von szükség. Olyan agitációs munkára, hogy a községbon az elkövetke­ző hónapokban, ahol két dolgozó paraszt találkozik másról ne beszél­jenek osak arról, hogy melyik tsz-be lépnek be, hol kivannak uj tsz-t alakítani. kgy-két szempont a megyei párt-végrehajtőbizott&g munkájával kapcso­latban. Teljes mértékbon egyetértek &# Nagy elvtárs felvetésével, hogy aráioz, nogy ezt a eélt ml elérjük, amiről beszéltünk, akkor feltétlenül szük­séges, hogy a pártszervezetek munkáján nagyon komolyan javítani kell, hiszen ők azok a szervek, amelyeknek az o 0 ész hangulat irányítását kezdeményezniök, sugározniuk kell, A községben lévő alapszorvesétek­nek sugározni kell a tsz problémáival foglalkozó véleményeket, ame­lyek formálják az egéss lakosságnak a véleményét, Shhoa a pártszerve-

Next

/
Oldalképek
Tartalom